Elemzők: továbbra is jók az ipar kilátásai

Továbbra is kedvezőek az ipar kilátásai az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint. A Takarékbank szerint az idén 7,5 százalék felett maradhat a növekedés, az ING 6,5 százalékos bővülést vár.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közzétett első becslésének adatai szerint az ipari termelés volumene 3,4 százalékkal haladta meg júliusban az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. Az előző hónaphoz viszonyítva a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás 0,7 százalékkal csökkent. A termelés az év első hét hónapjában 6,7 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét.

ing bank

Balatoni András az ING Bank vezető elemzője kiemelte: az ipar kilátásai változatlanul kedvezőek, a megrendelés-állományok magas szinten vannak, az előző évhez képest bővültek.

A nyári éves indexekből nem lehet megállapítani, hogy a termelés leállásai miatti egyszeri megingásról, vagy a konjunktúra lanyhulásáról van-e szó - mutatott rá. A német előretekintő indikátorok, közöttük az Ifo nem mutatnak jelentős lassulást, sőt, magas szinten állnak. Hozzátette: a júliusi első becslés adata mindenképpen megtorpanás, alacsonyabb a vártál. Ha az átmeneti hatások elmúlnak, újra magasabb növekedést láthatunk majd - mondta.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint az ipari termelés lassulása átmenetinek tekinthető, és a következő hónapokban gyorsulhat a termelés dinamikája, mivel a tavalyi alacsony bázist az okozta, hogy a Suzuki leállt két korábbi modelljének gyártásával. Ennek köszönhetően az év második felében egyes hónapokban újra kétszámjegyű növekedést is mutathat az ipari termelés - közölte.

Ugyancsak kiemelte, hogy a tartósan magas ipari bizalmi indexek, az új megrendelések és a rendelésállomány alakulása továbbra is viszonylag gyors növekedést támasztanak alá. A belső és az európai kereslet javulása szintén az ipari termelés élénkülését támogathatja. Tavaly összesen 7,6 százalékkal bővült az ipar kibocsátása, idén pedig egyes ágazatokban folytatódhat a kapacitások felfutása, jobb kihasználása, így a Takarékbank idén is kissé 7,5 százalék feletti ipari termelés növekedésre számít, amit jövőre 5,5 százalékos növekedés követhet.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com