Elérhette a csúcspontját a foglalkoztatás

Elérhette a csúcspontját a foglalkoztatás, a további bővítést a munkaerőhiány mellett elsősorban a bizonytalan világpiaci környezet akadályozhatja - írták az MTI-nek nyilatkozó elemzők a foglalkoztatási és munkanélküliségi adatokra reagálva.A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közölte, hogy a június-augusztusi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 16 ezerrel 157 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,4 százalékponttal 3,4 százalékra csökkent. A nyári hónapokban 34 ezerrel többen dolgoztak, mint egy évvel korábban, a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 517 ezerre, a 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 70,2 százalékra nőtt.

    
A Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágvezetője úgy látja, hogy a foglalkoztatás még bővíthető a munkaerő képzésével és újabb beruházásokkal.

Utóbbiakat ugyanakkor visszafoghatja a romló külgazdasági helyzet okozta keresletcsökkenés - tette hozzá Regős Gábor. Az ING Bank vezető elemzője kiemelte, hogy térségenként a munkaerő-kínálat még mindig eltér, és a munkát keresők képzettsége sem mindig felel meg a piaci elvárásoknak. Virovácz Péter szerint a következő egy-másfél évben szinten maradhat a munkanélküliségi ráta, köszönhetően a belső keresletnek, és a kedvező költségszintnek a kivitelre termelő vállalatoknál.
    

Horváth András, a Takarékbank vezető elemzője a legversenyképesebb EU-tagállamok adatai alapján úgy látja, hogy még legalább 4 százalékponttal lenne emelhető a foglalkoztatottság, ami további 250-300 ezer álláshelyet jelentene. A szabad munkaerő azonban képzetlen, további bővülés ezért szerinte csak a képzési programoktól várható. Középtávon az elvándorolt munkaerő is egyre nagyobb arányban térhet haza, ha az emelkedő fizetések a vonzóvá teszik a magyar munkaerőpiacot - tette hozzá a szakértő.
    

Németh Dávid, a K&H vezető elemzője azt hangsúlyozta, hogy beleillenek az eddigi javuló trendbe a legfrissebb munkaerőpiaci mutatók, de felhívta a figyelmet a különböző korosztályok eltéréseire. Míg a 15-64 éves korosztály 70,2 százalékos foglalkoztatottsági rátája rekord, a 15-64 évesek 60,9 százalékos mutatója megegyezik az előző három havival, így a 64 évnél idősebbek körében csökkent a foglalkoztatottság - írta. Továbbra is feszes a munkaerőpiac és alacsony a munkanélküliségi ráta, ebben rövid távon számottevő változás nem várható - tette hozzá.
    

Az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője úgy látja, hogy a munkaerőpiac elérte a teljes foglalkoztatottságot, így a fizetések és a fogyasztás is tovább nőhet. Nyeste Orsolya szerint a munkaerőpiac feszességét rövid távon csak az európai gazdaság lassulása enyhítheti, és a munkanélküliség is legfeljebb csekély mértékben nőhet.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com