Elfogadta Debrecen idei költségvetését a város közgyűlése

Elfogadta Debrecen idei költségvetését 174,8 milliárd forint főösszeggel csütörtökön a város közgyűlése. A képviselők másfél órás vita után 24 igen szavazattal, három nem ellenében, hat tartózkodás mellett fogadták el a büdzsét, amelynek főösszege duplája a tavalyinak.Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere a növekedés és a városépítés költségvetésének nevezte az elfogadott dokumentumot, amely szavai szerint feszes, kiegyensúlyozott, hitelfelvétel nélküli költségvetés.

"A közgyűlés egésze történelmet írt az elmúlt években, amikor a város jövőjét érintő fontos kérdésekben döntött" - utalt a polgármester a város gazdasági fejlődését megalapozó, a fideszes többség és az ellenzék egyöntetű támogatásával született önkormányzati határozatokra.

   
"Debrecen rendkívül nagy fejlődési folyamatot él meg, ennek köszönhető, hogy a 2019. évi költségvetés a duplája a tavalyinak" - mondta a polgármester a büdzsé elfogadása után az MTI-nek. Papp László kiemelte: a város beruházási főösszege meghaladja a 85 milliárd forintot, amiből fontos részt képvisel a BMW-beruházáshoz kötődő észak-nyugati gazdasági övezet fejlesztése.
    

"Ebben az évben csúcsra jár a beruházási programunk" - tette hozzá, megemlítve az európai uniós támogatással, a Modern városok program keretében, illetve a saját forrásból finanszírozott fejlesztéseket, amit a teljes, 174,8 milliárdos bevételi főösszegből úgy tudnak teljesíteni, hogy nincs szükségük hitelfelvételre.
    

"Debrecen ilyen beruházási volumen mellett is tudja mind a működését, mint a beruházásait finanszírozni" - nyomatékosította a polgármester. Papp László ugyanakkor megemlítette, hogy 2015-ben, 2016-ban és 2017-ben a beruházási programokhoz külső forrást kellett igénybe venni. Ebben az évben megkezdik a korábban felvett hitelek visszafizetését, az idén összesen 893 millió forintot fordítanak adósságszolgálatra - fűzte hozzá Debrecen polgármestere.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com