Elkészült a Magyar zarándokút dél-alföldi szakasza

Elkészült a Magyar zarándokút dél-alföldi szakaszának fejlesztése, 206 kilométer hosszan egyebek mellett pihenőket alakítottak ki és útjelző eszközöket helyeztek el. A beruházás záró konferenciáját szombaton tartják a Bács-Kiskun megyei Solton.

A Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság 2012-ben döntött harmincnégy új, kiemelt turisztikai beruházás támogatásáról, a Magyar zarándokút dél-alföldi szakaszának fejlesztése a kulturális, történelmi, szakrális örökség vallási célú hasznosításával, egységes kulturális tematikus út létrehozása az Ősi Árpád-kori út térségében című projekt megvalósítására 751 millió forintot hagytak jóvá - olvasható a Magyar Zarándokút Egyesület honlapján.

vatikanA Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat vezetésével létrehozott konzorciumnak tizenhárom - többségében önkormányzati - résztvevője van: Kunszentmiklós, Tass, Dunavecse, Harta, Hajós, Apostag, Dusnok, Fajsz, Homokmégy, Császártöltés mellett Solt esetében a katolikus egyház, valamint a Gombolyag Alapítvány is csatlakozott a projekthez.
A program keretében a Magyar zarándokút dél-alföldi szakaszán zarándokpihenőket alakítottak ki, útjelző köveket, útjelző táblákat helyeztek el. Megvalósult a zarándokút dél-alföldi szakaszának tematikus úttá fejlesztése is, így a Bács-Kiskun megyén átvezető szakasz az Árpád-kori történelmi utat követi.

A fejlesztések fő történelmi témája az Árpád-kor volt, amelyet témaparkok, szoborparkok és kiállítóhelyek mutatnak be a zarándokoknak és a látogatóknak. A beruházás keretében felújítottak vallási és kulturális emlékhelyeket, épületeket állítottak helyre, zarándokszállásokat, zarándokközpontokat alakítottak ki és korszerűsítettek.
forrás:MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com