Elkezdődött a jelentkezés az idei START programra

Elkezdődött a jelentkezés a vállalkozói tehetségeket támogató START program idei kiírására - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) fiatalokért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.Nagy-Vargha Zsófia közölte, hogy a résztvevők az ötleteik megvalósításához támogatást kaphatnak, hogy eljuthassanak a piacralépésig. Egy vállalkozás megvalósítását nem lehet elég korán kezdeni, ezért a kezdeményezés segít megtanulni célokat kitűzni és csapatban dolgozni - indokolta a START program létrehozását.

A helyettes államtitkár elmondta, hogy jelentkezni egyénileg és csapatban is lehet, a határidő január 17. A résztvevők olyan feladatokat kapnak majd, amelyekkel a valóságban is találkozhatnak, a mentorációs szakasz ezt követően prezentációval zárul. A továbbjutók kulcsmentorok és szakértők segítségével juthatnak el a program csúcspontjáig, a júniusi Demo Day-ig, ahol a valós körülményeknek megfelelő módon el kell adniuk a terméküket. Erre a 10 legjobbnak lesz lehetősége, közülük az első 2 helyezett 5-5 millió forintot, az utánuk következő 2 csapat 3-3 millió forint kap.

Vargha-Nagy Zsófia hozzátette, hogy a START program a 2022-ben megjelent első kiírás óta sokat változott, tavaly középiskolások számára is jelent meg kiírás. A program a legfontosabb kihívásokra reagáló, társadalmilag hasznos célokhoz kapcsolódik, ennek megfelelően a járvány utáni időszakban az újrakezdésre, a mentális egészségre összpontosított, míg idén a fenntarthatóság és a nemzedékek közötti együttműködés is megjelent a jelentkezési témakörök között - tette hozzá.

Tapasztalatai alapján a START program korábbi győztese, Berecz Antónia úgy véli, hogy a kreatív ötletek megvalósítása sokkal könnyebb akkor, ha szakértő támogatásra lehet támaszkodni. A programban végigjárhatók a folyamat lépcsőfokai, a tapasztalatok birtokában pedig újra lehet gondolni, át lehet alakítani a kezdeti elképzeléseket. Aki ezen végigjut, kipróbálhatja, hogy lehet a piacralépés előtt egy projektből versenyképes vállalkozást építeni - tette hozzá.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com