Elkezdődött a parlagfüves területek helikopteres felderítése

Országszerte elkezdődött a parlagfűvel fertőzött területek helikopteres felderítése – jelentették be a Földművelésügyi Minisztérium és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal közös szerdai sajtótájékoztatóján, a Székesfehérvár mellett található börgöndpusztai repülőtéren.

parlagfuSzalkai Gábor, a Földművelésügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese hangsúlyozta, hogy a hatóságok a földi bejárás mellett három éve elkezdték a parlagfűvel fertőzött területek légi felderítését is. Rövid időn belül, 1-2 nap alatt teljes megyényi területeket lehet ilyen módszerrel megvizsgálni, mert helikopterről láthatóak olyan egybefüggő, fertőzött foltok, amelyek az időszűke miatt eddig kiestek a hatóságok látóköréből – tette hozzá.

Jelezte: a pollenek nagy többsége a mezőgazdasági területekről érkezik, ezért ezeken a területeken igyekeznek leginkább visszaszorítani a fertőzést. Közölte, hogy egyetlen növényről több ezer életképes mag kerülhet a talajba és több millió pollen kerülhet a levegőbe.

Szalkai Gábor megjegyezte: idén nagyon erős parlagfű fertőzésre számítanak az enyhe tél és a csapadékos nyár miatt.
Jordán László, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal elnökhelyettese kiemelte: parlagfű tekintetében a környező országokhoz képest Magyarország jóval fertőzöttebb. Hozzátette: az 5,5 millió hektárnyi mezőgazdasági területen mindenhol számítani lehet a gyomnövény megjelenésére, de a legfertőzöttebb területek nagysága mintegy 700-800 ezer hektár.

Mint mondta, a parlagfű nagy koncentrációban leginkább a laza, homokos talajon jelenik meg. A legfertőzöttebb megyék között említette Somogy, Bács-Kiskun és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét, a legtöbb bírságot is ezeken a területeken szabják ki.

Az elnökhelyettes közölte, hogy a bírság mértéke 15 ezer és ötmillió forint között lehet. A büntetési tételt növelheti, ha a parlagfüves terület belterületen, iskola vagy óvoda környékén található. Hozzátette: a parlagfű ellen nem elég megpróbálni a védekezést, hanem meg kell akadályozni a gyomnövény virágbimbójának kialakulását.
Pálmai Ottó, a Fejér Megyei Kormányhivatal, Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága igazgatója elmondta, hogy Fejér megyében 2009-ben kezdték el a helikopteres felderítést.

Jelezte, hogy míg néhány éve átlagosan tízmillió forint feletti bírságot szabtak ki a gazdálkodókra, tavaly már csak 2,5 milliót. Hozzátette: mindez nem tükröződik a pollencsapdák adataiban, hosszú időbe telik, mire pollenszámban kimutatható eredményeket tudnak elérni.

Az igazgató egy érdekes tényre hívta fel a figyelmet: olyan hatalmas mennyiségű - akár 50 évig is csíraképes - gyommag került a talajba az elmúlt 20-30 évben, hogy ha mostantól egyetlen parlagfű sem virágozna, az ükunokáink akkor is találkoznának a gyomnövénnyel. Szerinte az olyan, ökológiai szempontból nagyon kedvező helyen, mint Magyarország, a parlagfű kiirtása nem lehet cél, csupán jelenlétének és pollenkoncentrációjának radikális csökkentése.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com