Elmaradt a szigorodó korlátozások miatti roham az élelmiszerláncoknál

Az átlagoshoz képest nőtt a forgalom, de a tavaly tavaszihoz hasonló nagy felvásárlási roham nem volt az üzletekben az elmúlt napokban; a március 15-i hosszú hétvége miatt ugyanakkor a boltokban vásárlási hullámra számítanak pénteken és szombaton - számoltak be az MTI-nek nyilatkozó élelmiszerláncok.Az új járványügyi intézkedések múlt heti bejelentése után a forgalom növekedése meg sem közelítette a járvány első hulláma alatt tapasztalt mértéket - fogalmazott az MTI kérdésére a CBA kommunikációs igazgatója. Fodor Attila elmondta: múlt csütörtökön átlagosan 10-15 százalékkal nőtt a CBA boltjainak forgalma, pénteken 20, szombaton pedig 30 százalékos volt a növekedés, de vasárnap elkezdett csökkenni a vásárlások intenzitása, és hétfőtől már csak kissé haladta meg a szokásost.

Ünnepek előtt azonban mindig erősödik a forgalom, erre most is számítanak, de kiugró emelkedést nem várnak - jelezte.

    
A kommunikációs igazgató közölte: változás volt az első hullámban tapasztaltakhoz képest, hogy akkor az alapélelmiszerek iránt nőtt meg kiugróan a kereslet, most viszont a friss termékek, különösen a hús- és hentesáru értékesítése emelkedett többszörösére, bár az alapélelmiszerekből is több fogyott az átlagosnál. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nincs ok felvásárlásokra, az ellátás folyamatos, a magasabb raktárkészletek mellett a beszállítók is teljesíteni tudják a megrendeléseket.
    

A Lidl a március 8-tól érvényes szigorítások múlt csütörtöki bejelentését követő két napban érzékelt forgalomnövekedést. A kereslet most is a tartós alapélelmiszerek, a friss húsok, valamint a papíráru, például a WC-papír iránt nőtt meg. A tapasztalatok szerint a vásárlók tudatosabban intézik bevásárlásaikat, így kisebb mértékűre tehető a felhalmozások aránya - közölték.
    

A március 15-i hosszú hétvége miatt a Lidl élénk forgalomra számít, ami várhatóan péntek délután és szombaton lesz erősebb a megszokottnál. Az áruházlánc szintén azt javasolja, hogy a vevők ne halmozzanak fel feleslegesen sok élelmiszert, mint jelezte, áruházai áruellátottsága biztosított, az élelmiszerek pótlása és a polcok feltöltése folyamatos.
    

A Spar sem számolt be a járvány első hulláma alatt tapasztalthoz hasonló pánikvásárlásról. A vállalat az MTI-vel azt közölte, hogy egyes tartós élelmiszerek, például az élesztő forgalma az új járványügyi intézkedések bejelentése után enyhe mértékben növekedésnek indult, ez a felfutás vasárnap reggelre azonban teljesen el is tűnt. Mint jelezték, vásárlási dömpingre a továbbiakban sem számítanak.
    

A Spar tájékoztatása szerint minden hosszú hétvége előtt forgalomnövekedést tapasztalnak, ez idén sem lesz másképp, de valószínűleg nem lesz olyan mértékű, mint a járvány előtti időkben. Az áruházlánc sem tapasztal fennakadást az áruellátásban. A Tesco az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a korlátozások bejelentése óta nem észleltek jelentős mértékű forgalomnövekedést, ugyanakkor a tartós élelmiszerek, az otthoni sütés-főzés hozzávalói iránt valamivel nagyobb kereslet mutatkozott. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a vásárlók bíznak a biztonságos élelmiszerellátásban és nem érzik szükségét nagyobb mennyiségek beszerzésének - hangsúlyozta a vállalat.
    

A Tesco jelezte, hogy - függetlenül a vírushelyzettől - a hosszú hétvégékhez hasonlóan a mostani is generál majd némi forgalomemelkedést, de kiugró keresletre nem számítanak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com