Eltérő elemzői várakozások a tőzsdén

Mérsékelt emelkedésre és negatív nyitásra, illetve iránykeresésére számítanak pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci elemzők.Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-nek elmondta, hogy miután az OTP és a Mol részvényeinek ára is várhatóan emelkedik a nap folyamán, s ezeknek a papíroknak van a legnagyobb súlya a BÉT-en, összességében a magyar tőzsdén mérsékelt emelkedés várható.

    
A bankpapír csütörtökön megdöntötte a héten beállított, előző csúcsot, és sikerült ott is zárnia, a Mol pedig ismét a 3 350 forintos szint felett tudott zárni - idézte fel. A Richter árfolyama viszont fontos támaszt tört le csütörtökön 5 200 forintnál, így szabaddá vált az út az 5 000 forintos szint irányába - tette hozzá. Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: az ázsiai kereskedésben péntek hajnalban már a csütörtöki lendület nem tükröződött és a nemzetközi határidős indexek is negatív nyitásra utalnak.
    

A magyar piacon a kereskedés irányát első sorban a nemzetközi hangulat határozhatja meg, így a BÉT szerinte enyhe mínusszal nyithat és az iránykeresés jellemezheti a napot pénteken. A magyar papírok közül szintén kiemelte az OTP-t, amely szerinte várhatóan újabb csúcsot dönthet. Szerinte is folytatódhat a Richter mélyrepülése, akár 5000 forintig is csökkenhet a gyógyszeripari cég részvényeinek értéke.
    

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 8,60 pontos, 0,02 százalékos csökkenéssel, 41 955,75 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 13,8 milliárd forint volt. A Mol 2 forinttal, 0,06 százalékkal 3364 forintra csökkent, 3,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP átlépte a március 19-én elért 12 970 forintos történelmi csúcsát, ugyanis a részvények ára 140 forinttal, 1,09 százalékkal 12 980 forintra nőtt, forgalmuk 5,2 milliárd forintot tett ki.    A Magyar Telekom árfolyama 2,50 forinttal, 0,53 százalékkal 470 forintra esett, forgalma 348,1 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 85 forinttal, 1,63 százalékkal 5125 forintra gyengült, a részvények forgalma 2,5 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com