Eltérő elemzői várakozások a tőzsdén
Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, hogy a technológiai részvények felülteljesítésével mérsékelt csökkenéssel zártak az amerikai papírok, és az ázsiai kereskedésben is gyengeség tükröződik.
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzőjének kommentárja szerint jelentős negatív korrekció történt csütörtökön a BÉT-en, hetek óta nem látott mértékű profitrealizálás zajlott, amely kisebb intenzitással ugyan, de pénteken is folytatódhat. Az elemző kiemelte, hogy a vezető részvények közül a Richter piacán volt látható a leghevesebb mozgás, a gyógyszergyártó árfolyama a következő napokban az 5650-5700 forintos szintig korrigálhat. Az OTP nem törte át a 13 000 forintos szintet, a papír esetében is további csökkenésre számít. A Mol árfolyamában a 3350 forintos szintre érdemes figyelni, amely korábban meghatározó ellenállási szintet jelentett, ugyanakkor már támaszként működik. A Magyar Telekom technikai képe továbbra is negatív, a következő hetekben elérheti akár a 435-440 forintos zónát is - tette hozzá.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 509,51 pontos, 1,17 százalékos csökkenéssel, 43 053,87 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 10,4 milliárd forint volt. A Mol árfolyama 48 forinttal, 1,39 százalékkal 3402 forintra csökkent, 2,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 100 forinttal, 0,77 százalékkal 12 870 forintra esett, forgalmuk 3,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 2 forinttal, 0,44 százalékkal 454 forintra gyengült, forgalma 618,2 millió forint volt. A Richter-papírok ára 95 forinttal, 1,61 százalékkal 5800 forintra csökkent, forgalma 2,4 milliárd forintot ért el.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások