Eltérő elemzői várakozások a tőzsdén
Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, hogy az ázsiai piacok vegyes képet mutatnak, a határidős indexek kisebb mínuszt jeleznek a nyitásra. A hét legfontosabb eseménye az Európai Központi Bank (EKB) kamatdöntése lesz csütörtökön, az azt megelőző napokat az erre való felkészülés határozza meg.
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint nem egyértelmű a nemzetközi befektetői hangulat, a nyitást követően mérsékelt emelkedésre számít, amely megtorpanhat. Az OTP és a Mol mozgása határozhatja meg a BUX-ot. Az elemző kiemelte, hogy a BUX index hétfőn felfelé arasztolt és sikerült elérni a 40 500 pontos szintet, amely elsősorban a Mol emelkedésének volt köszönhető. Az olajtársaság árfolyama folytathatja az emelkedést, a következő fontos tartomány 3000-3050 forint között húzódik. Az OTP meghatározó ellenálláshoz ért, kérdéses, hogy sikerül-e áttörni a 12 600 forintos szintet. A Richter jegyzése továbbra is a 4900-5000 forintos zónában mozog, míg a Magyar Telekom a 418-425 forintos tartományban, ahonnan egyelőre nem tud kilépni.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 172,29 pontos, 0,43 százalékos emelkedéssel, 40 484,75 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 6,6 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott a pénteki záráshoz képest. A Mol 40 forinttal, 1,37 százalékkal 2964 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,40 százalékkal 12 600 forintra nőtt, forgalmuk 4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2,50 forinttal, 0,59 százalékkal 420,50 forintra csökkent, forgalma 268,3 millió forint volt. A Richter-papírok 28 forinttal, 0,56 százalékkal 4940 forintra gyengültek, forgalmuk 489,7 millió forintot ért el.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások