Eltérően ítélték meg az elemzők a pénteki kereskedést

Eltérően ítélték meg az elemzők a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken várható kereskedést, stagnálásra, vagy emelkedésre számítanak.bétRövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy stagnálást várnak a BÉT-en. Kiemelte: továbbra is az látszik, hogy a magyar részvénypiac jól teljesít, szerinte a nemzetközi tőzsdéken kivárás lehet.

Hozzátette: fontosabb makro adatot pénteken nem tesznek közzé sem Magyarországon, sem a nemzetközi piacokon, így más impulzusra figyelnek majd a befektetők.

Pozitívan hatnak a Magyar Telekom részvényére, hogy a Raiffeisen megemelte a papír célárfolyamát, így várhatóan a távközlési cég papírja felül fog teljesíteni - fejtette ki Rövid Szabolcs.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője továbbra is kedvező hangulatot vár a hazai részvénypiacon, bár Ázsiában az indexek többsége csökkenéssel zárt, és a nyugat-európai piacok is enyhén negatív hangulatban kezdhetik a napot pénteken.

Az MTI-hez eljuttatott elemzése szerint folytatódhat a néhány napja ismét megindult emelkedés a BÉT-en. Rámutatott: a magyar részvényeket rendkívüli módon kedvelik a befektetők, és ebben nem is vár változást a következő napokban, továbbra is felülteljesíthető lehet a BUX.

A Raiffeisen megemelte a Magyar Telekom részvényeinek célárfolyamát 510 forintról 565 forintra, továbbra is vételi ajánláson tartja a Telekom papírját. A bank elemzése szerint a várhatóan kedvező harmadik negyedéves eredményekkel együtt javuló teljesítményt mutat a társaság idén, továbbá a Digi mobilpiacra történő belépésének csúszása is kedvez a vállalatnak.

A Raiffeisen lát esélyt arra, hogy a Telekom 2017-ben, illetve 2018-ban 25 forint feletti osztalékot fizessen részvényenként - írja elemzésében Varga Zoltán. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 172,88 pontos, 0,59 százalékos emelkedéssel, 29 340,88 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 9,1 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest. A Mol 85 forinttal, 0,47 százalékkal 18 285 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 41 forinttal, 0,54 százalékkal 7590 forintra nőtt, forgalmuk 3,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,43 százalékkal 463 forintra emelkedett, forgalma 458,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 48 forinttal, 0,81 százalékkal 5949 forintra nőtt, a részvények forgalma 3,6 milliárd forintot ért el.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com