EM: a Jedlik Ányos Energetikai Programban már igényelhető a 40 milliárd forintos támogatás biogáz és biometán előállítására

Az Energiaügyi Minisztérium (EM) a biogáz és biometán előállító kapacitások építését, bővítését is ösztönzi népszerű programcsomagja kedden megnyílt elemében. A támogatott vállalkozások az elnyert forrásokat az alapanyagok gyűjtésétől a maradékanyagok, melléktermékek további hasznosításáig az egész folyamatot lefedő beruházásokra, eszközbeszerzésekre fordíthatják majd. A teljes keretösszegből 18 milliárd forintot kisméretű üzemek létesítésére, korszerűsítésére különítettek el - hívta fel a figyelmet keddi közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).A minisztérium felidézi, a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) tavaszi jelentése szerint a biogázok fenntartható termelési potenciálja a globális földgázigény negyedének feleltethető meg. A kormány arra törekszik, hogy a hazai szükségletek lehető legnagyobb részét belföldi és tiszta forrásokból fedezze.

"A tendencia kedvező, hiszen 2021-től folyamatosan növelni tudtuk az idehaza megtermelt energia mennyiségét. A hazai adottságok a megújulók terén a napenergián és földhőn túl a biogáz, biometán alkalmazására a legkedvezőbbek" - írták.

Az Energiaügyi Minisztérium az áram, hőenergia és üzemanyag célú felhasználás növelésével, a földgáz kiváltásával segíti elő a zöld átállást a molekulák terén is. Magyarországon évente mintegy 200 millió köbméter biogázt termelnek, 2030-ra e kiinduló érték háromszorosára növelése a cél. A biometán előállításában a várakozások szerint 184 millió köbméteres szintre érhetünk el a következő évtized elejére.

A Jedlik Ányos Energetikai Programban október 28-án 10 órától legkésőbb 2026. január 30-ig pályázható, a 40 milliárd forintból 18 milliárd forintot az óránként 500 köbméternél kevesebb nyers biogázt termelő üzemek számára tartanak fenn. Nagy létesítmények fejlesztése az elkülönített keretből csak akkor támogatható, ha azt a kisebb gyártók igényei nem merítik ki teljesen.

A kevesebbet termelőknek leginkább abban érdemes gondolkodniuk, hogy fogyasztásuk minél nagyobb hányadát biztosítsák saját eszközzel, helyben a zöldenergiával. Biometán előállítására főként a legnagyobb üzemek specializálódhatnak, hiszen a biogáz tisztításának költséghatékonysága a feldolgozott mennyiséggel arányosan javul - fejtette ki az EM

A nagyvállalatok a beruházási érték kevesebb mint felét, a mikro- és kisvállalkozások közel kétharmadát hívhatják le vissza nem térítendő forrásként. Pályázatonként fő szabály szerint kétszázmillió forinttól ötmilliárd forintig igényelhető támogatás. Kisméretű üzemek korszerűsítésénél az alsó és felső határérték 100 millió és 800 millió forint. A várhatóan 15-30 támogatott fejlesztés megvalósításának határideje egységesen 2028 vége. A környezeti fenntarthatóság és körkörös gazdálkodás jegyében a biológiai végterméknek talajerő utánpótló anyagként a mezőgazdaságban kell hasznosulnia - ismertette a közlemény.

A kormány a Jedlik Ányos Energetikai Programmal elsősorban a vállalkozások korszerűsítéseit, energiahasználatuk zöldítését, hatékonyságának javítását ösztönzi. A támogatási kínálat folyamatosan bővül, egyes felhívások az önkormányzatokon és közintézményeken is közvetlenül segítenek.

A helyi közvilágítás korszerűsítésére 5000 alatti lélekszámú kistelepülések igényelhettek 100 százalékos állami hozzájárulást. A kiemelt egészségügyi intézmények energetikai korszerűsítését szolgáló kiírás jóvoltából országszerte 70 kórház és 20 mentőállomás épületei újulhatnak meg 89 milliárd forintból - sorolta az EM, és hozzátette: a programcsomag legfontosabb hatásaként csökkenti a támogatottak rezsikiadásait, ezzel erősíti versenyhelyzetüket, növeli pénzügyi mozgásterüket.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com