EM: az általános iskolások környezettudatosságának növelését segítő program indul

A kormány kiemelt hangsúlyt fektet a környezeti nevelésre és a szemléletformálásra, amelynek fontos pillérei a környezeti nevelési programok. A Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége az Energiaügyi Minisztérium (EM) támogatásával, a Belügyminisztérium és az Országos Meteorológiai Szolgálat együttműködésével új szemléletformáló programot indít általános iskolások számára - közölte az Energiaügyi Minisztérium szerdán az MTI-vel.Kiemelték, hogy a program keretében a tanév végéig több ezer diák szerezhet ismereteket a légszennyezés okairól, hatásairól és a csökkentésének lehetőségeiről közoktatási intézményben tartandó foglalkozásokon. A február 8-án induló szemléletformáló programra az ország számos pontjáról - Jász-Nagykun-Szolnok, Zala, Békés, Veszprém, Tolna, Borsod-Abaúj-Zemplén, Pest, valamint Hajdú-Bihar vármegyéből - jelentkeztek iskolák.

A projektben résztvevő tanulók a környezetismereti órákon és játékos foglalkozásokon betekintést kapnak a levegőminőség mérésének világába és ismereteket szereznek a légszennyezés okairól, hatásairól. Emellett többek között közösen megvitatják, hogyan lehet felhívni a figyelmet a levegő tisztaságának fontosságára és szó esik a helyes fűtési módokról is - ismertette a minisztérium.
   

Az osztályok számára alkotói pályázat is nyílik, melynek keretében feldolgozhatják és tapasztalataik alapján formába önthetik a hallott információkat. A felhívásra a levegőszennyezés problémáját és a megoldási lehetőségeket bemutató pályaműveket várnak a diákoktól, ezek közül szakmai zsűri segítségével választják majd ki a nyertes munkákat. A projekt elősegíti a levegőminőség javítására vonatkozó célok elérését és összhangban van az 5. Nemzeti Környezetvédelmi Programmal, amelynek kiemelt területe a levegőtisztaság-védelme - írják a közleményben.
    

Az Energiaügyi Minisztérium a Belügyminisztériummal közösen számos környezeti nevelési programot, szemléletformáló eseményt szervez és támogat. Ezek közül a közlemény szerint kiemelkedik a Zöld Óvoda Program, melynek köszönhetően hazánkban ma már minden negyedik gyermek olyan óvodába járhat, ahol életkorának megfelelő élményeken és tapasztalatokon alapuló, tevékenységorientált környezeti nevelésben részesül.


Az Országos Iskolakert-fejlesztési Program szintén hozzájárul ahhoz, hogy a résztvevő óvodások és iskolások megtanulják környezetük helyes, tudatos használatát és a természet szeretete, a tudásátadás, a helyi környezetvédelmi értékek iránti elköteleződés, valamint a környezettudatosság beépüljön a felnövekvő generációk életébe - tájékoztatott az Energiaügyi Minisztérium.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com