EM: jövőre sem emelkednek a kiterjesztett gyártói felelősségi díjak

Jövőre sem emelkednek a kiterjesztett gyártói felelősségi díjak - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) az MTI-vel.Azt írták, a kormány célja, hogy Magyarország minél gyorsabban átállhasson a körforgásos gazdaságra, amelyben egyre kevesebb termék válik hulladékká, és a képződő hulladék a lehető legnagyobb arányban nyersanyagként hasznosul újra. Ennek érdekében tavaly júliustól az új hulladékgazdálkodási rendszer mellett a brüsszeli előírásoknak megfelelően bevezették a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszert, amelyben a szennyező gyártóknak többet kell fizetniük a hulladékuk kezeléséért.

A kiterjesztett gyártói felelősségi díjak a jövő évtől Lantos Csaba energiaügyi miniszter döntése értelmében változatlanok maradnak. A kiterjesztett gyártói felelősségi díjat az energiaügyi miniszter rendeletben határozza meg.

Lantos Csaba döntése szerint a jövő évben nem emelkedik a fizetendő díjak mértéke, amelyeket az érintett gyártóknak – a 23/2023. (XI. 30.) EM rendeletben foglaltakkal azonos mértékben – szükséges majd teljesíteni.

A MOHU Mol Zrt. a kiterjesztett gyártói felelősségi díjból a hulladék átvételét, gyűjtését, elszállítását, előkezelését, kereskedelmét és kezelésre történő átadását, az érintett hulladékgazdálkodási létesítmények fenntartását és üzemeltetését biztosítja, pénzügyi koordinációval és elszámolással kapcsolatos tevékenységeket lát el, tájékoztatási és adatszolgáltatási kötelezettséget teljesít, valamint auditált önellenőrzési rendszert működtet - írták.

A kötelező visszaváltási díjas termékek – például az italosüvegek, üdítőspalackok – gyártói által fizetendő csatlakozási és szolgáltatási díjak sem változnak, 2025. január 1-jétől a 2024. évivel megegyező mértékű díjat kell fizetniük a kötelező visszaváltási díjas rendszerben. Ez alól kivételt képez a borászati termékek újrahasználható üvegcsomagolása, amelynél az eddiginél alacsonyabb díjat állapít meg a vonatkozó rendelet.

Nem változnak az önkormányzatok köztisztasági feladatainak ellátásával összefüggésben és a gazdálkodó szervezetek által a közszolgáltatás körén kívül eső, elkülönítetten gyűjtött, de a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer hatálya alá nem tartozó hulladékai esetében fizetendő díjak sem. A szabályozás a jövő évtől az eddig egyéb hulladékok elnevezésű hulladéktípus helyett papírhulladék, műanyaghulladék és fémhulladék típust határoz meg, melyeknél az előző évihez képest csökken a díjak mértéke.

A kiterjesztett gyártói felelősségi rendszerben a környezetszennyező termékek gyártói a hulladékaik elszállításával, kezelésével, ártalmatlanításával és hasznosításával kapcsolatos költségeket fizetik meg. Ez továbbra is arra ösztönzi a gyártókat, hogy kevesebb hulladékot képezzenek, több legyen az újrahasznosított termék és csomagolóanyag, illetve környezetbarát anyagokat használjanak.

A szabályozás a csomagolásokat, egyes egyszer használatos és egyéb műanyag termékeket, az elektromos és elektronikus berendezéseket, az elemeket és akkumulátorokat, a gépjárműveket, a gumiabroncsokat, az irodai és reklámhordozó papírokat, a sütőolajat és -zsírt, bizonyos textiltermékeket, valamint a fabútorokat érinti.

A díjfizetési kötelezettség a körforgásos termék gyártó általi forgalomba hozatalával keletkezik, és a díjat a gyártónak negyedévente kell megfizetnie a termék mennyisége után a koncessziós társaság által kiállított számla alapján - olvasható a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com