EM: júliusban túlnőtte a 60 ezres darabszámot a hazai tisztán elektromos járműpark

A Belügyminisztérium rendszeres adatközlése szerint az elmúlt hónapban elért gyarapodással mostanáig közel 61 ezer kizárólag elektromos hajtású gépkocsi állt forgalomba Magyarországon, a teljes zöld rendszámos állomány a hibridekkel együtt júniusban múlta felül a 100 ezer darabot; az újabb mérföldkő elérése a leginkább klímabarát flotta lendületes bővülését jelzi - tette közzé az Energiaügyi Minisztérium (EM) a Facebook-oldalán hétfőn.Az évtized elejéhez mérten a kizárólag elektromos hajtású gépjárművekből már közel nyolcszor több fut a hazai utakon. A 2020 eleji adatokhoz képest a zöld rendszámos járművek földrajzi eloszlása is kiegyensúlyozottabbá vált, akkor nagyjából a teljes flotta felét adták a fővárosi gépkocsik, ma már tízből hat a fővároson kívüli - ismertette a tárca.
    

Környezetkímélő motorkerékpárból az elmúlt hónapban állt munkába a hatszázadik, tisztán elektromos tehergépkocsiból pedig a négyezredik. Előbbiekből több mint százat, utóbbiakból pedig több mint ezret helyeztek forgalomba 2024-ben világoszöld hatósági jelzéssel az EM bejegyzése szerint. Idén állandósultak a rekorddöntések a zöldautózás hazai terjedésében. 2024 februárja óta minden hónapban bármelyik korábbi havi adatnál több környezetbarát járművet helyeztek forgalomba Magyarországon.


Az élénkülés jelentős részben a vállalatok számára fél éve elérhető támogatási programnak tudható be. A 30 milliárd forintos kiírásban 2,8-4 millió forint állami hozzájárulás igényelhető tisztán elektromos személygépkocsi, kisteherautó vagy kisbusz megvásárlásához 2025 tavaszáig. A hétfő reggeli összesítés szerint eddig kereken 3500 támogatási kérelem érkezett be, a cégek több mint 4200 gépkocsi beszerzéséhez kértek összesen mintegy 16,4 milliárd forintot - közölte az EM.
    

A jövő a zöldenergiáé. A legnagyobb szennyezők közé tartozó közúti közlekedés zöldítése nagyban előmozdíthatja a klímavállalások teljesítését is. A zöldautók nemcsak tisztábbak és csendesebbek a belső égésű motorral hajtottaknál, hanem működtetési-karbantartási költségeket is megtakaríthatnak üzemeltetőik számára - hívta fel a figyelmet a tárca.
   

Az Energiaügyi Minisztérium az elektromos autózás további térnyerése érdekében a töltőállomási hálózat fehér foltjainak felszámolását szolgáló pályázatot készít elő 28 milliárd forint keretösszeggel - jelezték.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com