EM: júniusban meghaladta a 8 gigawattot a hazai napelemes kapacitás

Az elmúlt hónapban túlnőtte a 8000 megawattot a magyarországi naperőművek összes beépített teljesítménye; a zöldenergia térnyerése is elősegítette, hogy az idei első fél évben 20 százalék alatt maradt az importarány a villamosenergia-felhasználásban - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) keddi Facebook-bejegyzésében.A tárca hangsúlyozta: Magyarország élenjáró szerepre tör a zöldenergia-termelésében és -tárolásában. Tavaly - 25 százalékkal -Magyarországon képviselte a világon a legnagyobb hányadot a napenergia az áramtermelésben. A Nemzetközi Megújuló Energia Ügynökség napokban közölt éves statisztikája szerint 2015 és 2024 között Európában a magyar megújuló beépített teljesítmény bővült a legnagyobb arányban, több mint nyolcszorosára.

Az óriási zöldenergia-kapacitásnak is köszönhető, hogy az importszaldó 2025 első felében a tavalyi azonos időszak közel 25 százalékához képest 20 százaléknál kevesebbet tett ki a bruttó villamosenergia-forgalomban - ismertette az EM.

Hozzátették: az idei második negyedév adatai különösen kedvezően alakultak, áprilisban mindössze tíz, májusban 13,5, júniusban 13,7 százalék volt az importhányad. A tavalyi legjobb értéknél, az áprilisi 15,4 százaléknál tehát három hónapban is jobb arányt mutatott ki a Mavir.

A zöldenergia-termelési képességek felfutásának köszönhetően a belföldi igények kiszolgálásán túl egyre gyakrabban állít elő az ország exportálható mennyiséget is áramból. A kormány már eddig is több pályázaton összesen 180 milliárd forinttal támogatta a családokat és vállalkozásokat energiatárolók létesítésében. A délidei csúcstermelési időszakban előálló többlet a korszerű eszközök alkalmazásával a kora esti csúcsfogyasztási időszakra félretehető, még hatékonyabbá és kifizetődőbbé téve a tiszta energiahordozók hasznosítását - hívta fel a figyelmet a tárca.

A Jedlik Ányos Energetikai Programban hamarosan újabb céges pályázat indul ipari energiatárolók létesítésének ösztönzésére 50 milliárd forintos keretösszeggel - jelezte bejegyzésében az EM.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com