EM: kisebb pontosítások kedveznek a pályázóknak és kivitelezőknek a Napenergia Plusz Programban

Több, túlnyomórészt technikai jellegű módosítást vezettek át a modern napelemes rendszerek telepítését támogató program kiírásán. A várható megtérülési időhöz igazodva egységesen tíz év lesz a rendszer-, termék- és kivitelezői garanciák teljes időtartama - közölte csütörtökön az MTI-vel az Energiaügyi Minisztérium (EM).Az új elemek egyebek mellett rögzítik, hogy legfeljebb 600 ezer forint értékben számolható el a mérőhely szabványosítása, fázisbővítése. A kivitelezők dolgát könnyíti meg, hogy alvállalkozóiknak nem szükséges külön regisztrálniuk. A január közepén megnyíló programban egy ingatlanra akár 5 millió forint támogatás nyerhető el napelem és tároló együttes létesítéséhez. A kormány a pályázattal a zöldenergia termelésére és tárolására ösztönözve segíti hozzá a családokat áramszámlájuk csökkentéséhez.
    

A kereken egy hónapja meghirdetett Napenergia Plusz Program lehetőséget teremt a saját tulajdonú lakóingatlannal, haszonélvezeti joggal vagy lízingszerződéssel rendelkező magánszemélyek számára, hogy vissza nem térítendő támogatással megújuló energiaforrással lássák el lakóépületeiket.

A költségeik kétharmadának átvállalásával megvalósuló beruházásoknak köszönhetően a családok saját célra termelhetnek zöldenergiát, és tárolhatják azt el későbbi felhasználásra. A támogatott háztartások így nagyobb mértékben válnak képessé az energetikai szempontú öngondoskodásra. A nyertesek a rugalmas felhasználási lehetőséggel élve hatékonyabban mérsékelhetik rezsiterheiket.
    

A kivitelezők 2023. december 4-e óta jelentkezhetnek a Napenergia Plusz Programba, egy hónap alatt több mint 400 cég regisztrációját hagyták jóvá. A fokozott érdeklődést jelzi, hogy a támogató NFFKÜ - Nemzetközi Fejlesztési és Forráskoordinációs Ügynökség Zrt. az elmúlt hetekben több mint 1900 telefonos és írásos ügyfélszolgálati megkeresést kapott. Jórészt a beérkezett észrevételek alapozták meg a kiírás első módosításában érvényesített pontosításokat, változtatásokat.
    

Fontos újdonság, hogy a mérőhely szabványosítása és legfeljebb 3*20 A-es fázisbővítése támogatható tevékenységként összesen maximum 600 ezer forintig számolható el. Az e tételektől külön kezelendő előkészítési és adminisztratív költségekre a beruházási kiadások legfeljebb 15 százaléka fordítható. A fejlesztés kapcsán kötelező garanciális időszakokat a várható megtérülési időhöz igazítják. Ennek megfelelően a rendszergarancia, a kivitelezői garancia, valamint a napelemre, az inverterre és a tárolóra vonatkozó termékgarancia időtartamát egyformán 10 évben határozza meg a módosított kiírás.
    

Az iparági vállalkozásokat érintő egyik legfontosabb változás, hogy kizárólag a generálkivitelezőknek kell regisztrálniuk a programban, az általuk igénybe vett alvállalkozók regisztrációja nem szükséges. A pályázók és kivitelezők védelme érdekében a módosított dokumentumok részletezik a vállalkozási szerződés felmondási feltételeit, jogosulatlan felhasználás esetén a támogatás visszakövetelésének lehetséges módját.
    

A teljes dokumentáció naprakész formában elérhető a támogató NFFKÜ https://napenergiaplusz.nffku.hu/ pályázati felületén. A családok 2024. január 15-étől választhatnak majd kivitelezőt a Napenergia Plusz Programban regisztrált cégek közül. Az adminisztrációt a szerződésminta kötelező használata is egyszerűsíti a jelentkezők számára. Támogatási kérelmeket a már megkötött kivitelezői szerződéssel rendelkezők nyújthatnak majd be.
    

A magyar gazdaság jövője a zöldenergia. A korszerű, tiszta technológiák alkalmazása erősíti Magyarország versenyképességét és energiaszuverenitását, hozzájárul a gazdasági növekedés helyreállításához. A kormány azon dolgozik, hogy az ország a lakásokban és az ipartelepeken egyaránt élen járjon a zöldenergia termelésében és tárolásában - írták.


A 75 milliárd forintos keretösszegű Napenergia Plusz Program mellett így január közepén a gazdasági társaságoknak szóló önálló felhívás is megnyílik majd. A 62 milliárd forintos vállalati pályázat vissza nem térítendő beruházási támogatással és bevételkompenzációval segíti a cégeket abban, hogy a jelenlegi mintegy 20 megawatt ipari energiatárolói kapacitás hússzorosát építsék ki 2026 nyarára - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com