EM-NGM: indul az otthonfelújítási program felhívástervezetének társadalmi egyeztetése

Mától május 6-ig véleményezhető az otthonfelújítási program felhívástervezete. A júniusban induló pályázat újabb segítséget nyújt a családoknak, és hozzájárul a gazdasági növekedéshez is. A végleges felhívást a társadalmi és szakmai egyeztetések lezárását követően, június elején teszi majd közzé a kormány - tudatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közös közleményben az MTI-vel pénteken.Közölték: a 108 milliárd forint keretösszegű program a családi házak energetikai korszerűsítését, energiahatékonyságának javítását segíti. A támogatott háztartások a jelentős energiamegtakarítást eredményező beruházásoknak köszönhetően könnyebben tarthatják fogyasztásukat a rezsivédett sávhatár alatt. A felhívástervezet több fontos újdonságot is tartalmaz: így például az épületnek nem kell a vezetékes földgázhálózatra csatlakoznia, valamint a magas átlagjövedelmű járásban élő, de keveset kereső pályázók is a legnagyobb arányú vissza nem térítendő támogatást kaphatják.
    

A közlemény szerint az uniós társfinanszírozású program keretében a kormány kedvezményes, kamatmentes hitelkonstrukcióval és vissza nem térítendő forrással ösztönzi az otthonok felújítását.

A Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve REPowerEU fejezetéből lehívott, 108 milliárd forintos keretösszegből akár több tízezer korszerűtlen lakóépület energetikai korszerűsítése valósítható meg. A felhívástervezet szerint életvitelszerűen lakott, egy- és többlakásos családi házak felújítása támogatható.


A folyamatos szakmai és szakértői egyeztetéseknek köszönhetően a követelmények közül kikerült az a kitétel, amely szerint az ingatlannak a vezetékes földgázhálózatra kell csatlakoznia. Az egyeztetésre bocsátott dokumentum alapján 1990. december 31. előtt épült családi házakban tervezett beruházásokra adható támogatás - írták.
    

Ismertették, hogy a fejlesztések finanszírozását a kedvezményezettek által biztosított önerő, kamatmentes hitel és vissza nem térítendő forrás biztosítja. A vissza nem térítendő támogatás összege 2,5 millió és 3,5 millió forint között mozoghat. Mértéke főszabály szerint attól függ, hogy az adott járás átlagjövedelme hogyan aránylik az országos szinthez (ahol alacsonyabb a jövedelem, ott magasabb vissza nem térítendő támogatás nyerhető el).


A tavalyi bruttó átlagkereset 130 százaléka (742 560 forint) feletti havi bruttó jövedelmű magánszemély lakóhelyétől függetlenül a legnagyobb arányú hitelrészt kaphatja. A felhívástervezetben új elemként jelenik meg, hogy ha az igénylő havi bruttó jövedelme nem éri el a tavalyi bruttó átlagkereset 70 százalékát (399 840 forintot), akkor bármelyik járásban éljen is, a legmagasabb arányú vissza nem térítendő támogatáshoz juthat - ismertették.
    

A maximális hitelösszeggel és támogatással számolva a kormány összesen 6 millió forinttal járul hozzá a magyar emberek családi házainak felújításához. Az állami hozzájárulást legalább 1 millió forint önerő egészítheti ki. A pályázó saját forrásból nagyobb összeggel is fedezheti a fejlesztési költségeket, ettől azonban sem a hitel, sem a vissza nem térítendő támogatás mértéke nem változik.
    

A tájékoztató szerint a programban a következő beavatkozásokhoz vagy tetszőleges kombinációjukhoz nyerhető el hozzájárulás: épület külső határoló elemeinek hőszigetelése, nyílászárócsere, használati melegvíz-rendszer korszerűsítése, fűtésrendszer korszerűsítése magas hatásfokú gázkazánnal, a hozzátartozó kéménybéléssel és a kapcsolódó hőleadókkal. Az egységes elvárás szerint a beruházások révén épületenként legalább 30 százalékos primerenergia-megtakarításnak kell megvalósulnia.
    

Az otthonfelújítási program felhívásának tervezete a palyazat.gov.hu oldalon olvasható és 2024. május 6-ig véleményezhető (https://archive.palyazat.gov.hu/node/77841). A beérkezett észrevételek feldolgozása után az éles indulás 2024. június 3-án várható. Az alacsonyabb energiafelhasználás erősíti Magyarország energiaszuverenitását, az ellátás biztonságát, mérsékli az energiaszektor környezetterhelését, hozzájárul a klímavállalások teljesítéséhez. Az otthonfelújítási program mintegy 130 milliárd forint megrendelés-állományt jelent a hazai építőipari alapanyaggyártók és kivitelezők számára, ezzel járul hozzá az ágazat élénkítéséhez és a gazdaság újraindításához - közölte a két minisztérium.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com