EM: tavaly 7 százalékkal csökkent a hazai üvegházhatásúgáz-kibocsátás, közel a 2030-as cél

Uniós előírás alapján a tagállamok minden évben július végéig küldenek megközelítő adatokat az üvegházhatású gázok előző évi kibocsátásáról az Európai Bizottságnak. Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) összesítése szerint Magyarország kibocsátása 2021-hez viszonyítva 7 százalékkal mérséklődött 2022-ben - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) kedden az MTI-vel.A tárca közleménye szerint az előzetes adatok alapján az 1990-es bázisévhez képest ez már 37 százalékos csökkenést jelent. Ágazati bontásban az ipar 18 százalékkal, a mezőgazdaság 12 százalékkal, a hulladékgazdálkodás 1 százalékkal okozott kevesebb környezetterhelést az elmúlt évben, mint tavalyelőtt. A közlekedésből származó üvegházhatásúgáz-kibocsátás kisebb mértékben emelkedett. A kormány Klíma- és Természetvédelmi Akcióterve az egyik legnagyobb szennyező közúti forgalom zöldítését kiemelt célként kezeli, erre szolgál egyebek mellett a Zöld Busz Program is - jelezte a minisztérium.
    

Az uniós kibocsátás-kereskedelmi rendszerben (ETS) nyilvántartott hazai vállalkozások összes kibocsátása 12 százalékkal esett vissza 2022-ben. Az energiaszektorból származó üvegházhatásúgáz-kibocsátás 5 százalékkal mérséklődött. Az Eurostat júniusi közlése szerint tavaly a Benelux-államok után Magyarország csökkentette a legnagyobb mértékben, 8,6 százalékkal az energiahasználatból származó szén-dioxid-kibocsátását - ismertette az EM.
    

A véglegesnek tekinthető kibocsátási adatok 2024 tavaszán állnak majd rendelkezésre. Magyarország az elmúlt években globális szinten ritkaságszámba menő módon folyamatos gazdasági növekedés mellett tudta fokozatosan visszaszorítani üvegházhatásúgáz-kibocsátását. Az előzetes adat szerint az 1990-es bázisévhez mért csökkentés összességében már 37 százalékos. Belátható közelségbe került tehát a hatályos vállalás szerint 2030-ra kitűzött 40 százalékos mérték. Az Energiaügyi Minisztérium a Nemzeti Energia- és Klímaterv jelenleg zajló felülvizsgálata során ezért is javasolja a magyar kibocsátás-csökkentési célszám 50 százalékra emelését - írta közleményében a tárca.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com