EM: tízezernél több támogatási kérelemnél tart a Napenergia Plusz Program

Hétfőn meghaladta a tízezret a modern napelemes rendszerek létesítését támogató pályázatra beérkezett támogatási kérelmek száma, és biztosra vehető a további növekedés, hiszen az előregisztrációs körben 27 ezernél többen jelentkeztek a zöldenergia tárolását és termelését ösztönző kiírásra - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) a Facebook-oldalán kedden.Azt írták, a kérelmek feldolgozása folyamatos, a múlt hét elejétől sorra születnek a támogatási döntések is. A támogatói okirattal rendelkezők szükség esetén előleget hívhatnak le, az elosztó engedélyének birtokában a kivitelezők megkezdhetik a napelemek és energiatárolók telepítését. Az első kifizetések így már a tavasz folyamán megtörténhetnek - közölték.
    

Hozzátették, hogy a kormány a családok beruházási költségeinek kétharmadáig kínál ingatlanonként akár 5 millió forint vissza nem térítendő támogatást a programban. A mostanáig beérkezett kérelmekben jelzett átlagos igény az állami hozzájárulásra 4 millió forint alatt alakul. A 75 milliárd forintos pályázati keretösszegből tehát az előzetesen kalkulált mintegy 15 ezernél több háztartás fejlesztéseire is futhatja majd.
    

A jövő a zöldenergiáé. A magyar gazdaság versenyképességét is nagyban meghatározza, hogy a tiszta forrásból megtermelt energiát helyi felhasználásra el lehessen tárolni. A belföldi energiatárolói kapacitások bővítését a családok és a vállalatok körében is ösztönzi a kormány. A folyamatban lévő pályázatok összesen 200 milliárd forinttal segítik a magyarországi cégek és magánszemélyek fejlesztéseit - írta az EM.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com