Emelkedés várható a tőzsdén az elemző szerint

Mérsékelt emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán - írta Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában.Kiemelte: a vezető részvények közül az OTP-nek kedden sikerült visszakapaszkodnia a 17 ezer forintos szint fölé, így szerdán magabiztosabb pozícióból indulhat a kereskedés.

Ellenállás 17 500 forintnál látszik - tette hozzá.
    

A Mol árfolyama jelentősen emelkedett kedden; a következő ellenállás 2600 és 2660 forint közelében található - jegyezte meg. Az elemző szerint a Richter is emelkedő pályán halad, azonban épp fontos ellenállás közelében zárt. Amennyiben erősödésnek indul a részvény, további emelkedés várható a 8750 forintos ellenállás irányába.
    

A Magyar Telekom részvénye a 430 forintos támaszon zárt, amennyiben sikerül megtartania a szintet, akkor folytatódhat a 430 és 440 forintos szintek közötti mozgás - mutatott rá. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 940,27 pontos, 1,86 százalékos emelkedéssel, 51 424,26 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 30,1 milliárd forint volt.


A Mol 116 forinttal, 4,77 százalékkal 2546 forintra erősödött, 2,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 175 forinttal, 1,04 százalékkal 17 080 forintra nőtt, forgalmuk 22,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,23 százalékkal 430 forintra csökkent, forgalma 100,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 110 forinttal, 1,29 százalékkal 8625 forintra emelkedett, a részvények forgalma 3,7 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com