Emelkedés várható a tőzsdén az elemzők szerint

A kedvező nemzetközi hangulat hatására emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők szerint.Kiss Nicholas, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője elmondta, hogy az emelkedés vélhetően az egész kereskedési napon kitart. Az elemző szerint a vezető részvények közül a Richter és az OTP küzd erős ellenállással, amennyiben áttörik az 5000, illetve a 12 800 forintos szintet, akkor jegyzésük árfolyama tovább erősödhet.

    
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője kommentárjában hozzátette, a hétfői kereskedésben a Magyar Telekom kivételével lefelé tartottak a vezető részvények, az eladói nyomás különösen a Mol piacán volt erőteljes. Az olajtársaság árfolyama ezáltal a 2900 forintos támasz alatt zárt, az elemző szerint kedden délelőtt érdemes lesz figyelni, hogy a Mol jegyzése vissza tud-e kapaszkodni a szint fölé.


Az OTP árfolyama folytathatja az emelkedést a hétfői kisebb korrekciót követően, és hamarosan a 13 000 forintos szint felé indulhat a technikai kép alapján. A Richter jegyzése korrekciós fázisban mozog, 4900 forintnál húzódik a következő támasz. A Magyar Telekom tovább emelkedhet, a következő meghatározó ellenállási szint 442 forintnál található - közölte az elemző.
    

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 289,56 pontos, 0,71 százalékos csökkenéssel, 40 601,18 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 9,5 milliárd forint volt. A Mol 50 forinttal, 1,70 százalékkal 2890 forintra csökkent, 2,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 30 forinttal, 0,23 százalékkal 12 790 forintra esett, forgalmuk 5,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,69 százalékkal 440 forintra erősödött, forgalma 172,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,60 százalékkal 4970 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,0 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com