Emelkedés várható a tőzsdén

A kedvező nemzetközi hangulat hatására a nyitást követően további emelkedésre számít a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője.Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában közölte, délután lesz az Európai Központi Bank kamatdöntő ülése, az ezt követő bejelentések hatására nagyobb mozgások várhatóak a részvénypiacokon, így a magyar tőzsdén is.

    
A vezető részvények közül jól szerepelt szerdán az OTP, sikerült egy fontos ellenállási szintet áttörnie, a bankpapír árfolyamában a következő állomás 12 800 forintnál található az elemző szerint. Hozzátette, hogy a Mol és a Richter esetében a támaszokra érdemes figyelni, ezek az olajtársaság részvényeinél 2900 forintnál, míg a gyógyszergyártó esetében 4800 forintnál találhatóak. A Magyar Telekom papírja számára Varga Zoltán szerint a 425 forintos szint áttörése esetén nyílna tér felfelé.
    

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 245,65 pontos, 0,61 százalékos emelkedéssel, 40 202,61 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 10,6 milliárd forint volt. A Mol 18 forinttal, 0,61 százalékkal 2910 forintra gyengült, 1,5 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények 250 forinttal, 2,01 százalékkal 12 680 forintra erősödtek, forgalmuk 7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom ára 1,50 forinttal, 0,36 százalékkal 421,50 forintra nőtt, forgalma 127,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama nem változott, 4840 forint maradt, forgalmuk 1,3 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Reklámbotrányok, amelyek mellett eltörpül a Coca-Cola plakátügye

Reklámbotrányok, amelyek mellett eltörpül a Coca-Cola plakátügye

A Fanta, a Dove, a Pepsi, a Benetton és a Bud Light is felháborította a világot.

Európa 12 leggazdagabb családja

Európa 12 leggazdagabb családja

A magyar származású Soros György a 12. helyet foglalja el a listán.

Ezekkel az állásokkal lehet a legjobban keresni 2018-ban

Ezekkel az állásokkal lehet a legjobban keresni 2018-ban

Öt pálya, amivel érdemes lesz szemezni itthon.

Gyenge kezdés várható Európában

Gyenge kezdés várható Európában

Indexcsökkenésre lehet számítani pénteken az európai tőzsdék nyitásakor.

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

A száz legeredményesebb Vas megyei vállalkozás nettó árbevétele 2015-ben több mint 1116 milliárd forint volt, az előző évhez képest 17,6 százalékkal nőtt - olvasható a TOP 100 Vas című reprezentatív k...

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Év végétől valamennyi lakossági földgázfogyasztót a Főgáz szolgál ki, miután utolsó lépésként beolvadással egyesül december 30-án a Főgáz és a kizárólagos tulajdonában lévő ENKSZ Észak-Dél Regionális ...

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Az ország számára az egyik legfontosabb kérdést, a legfőbb kihívást a versenyképesség javítása jelenti a következő években - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Országgyűlés költségvetési...

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

A lakossági szemlélet formálásban elért eredmények is hozzájárultak ahhoz, hogy javult az ország környezeti állapota - hangsúlyozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter csütörtökön az Országgyűlés...

Megkötötték az adásvételi szerződést a Pápai Hús vevőjével

Megkötötték az adásvételi szerződést a Pápai Hús vevőjével

Megkötötte az adásvételi szerződést a felszámoló a Pápai Hús Csoport vagyonának értékesítésére meghirdetett pályázaton nyertes vevővel - közölte a Nemzeti Reorganizáiós Nonprofit Kft. felszámolóbiztos...

KSH: az építési engedélyek száma a lakásépítések erős felfutását jelzi

KSH: az építési engedélyek száma a lakásépítések erős felfutását jelzi

Az első három negyedévében 5307 új lakás épült, 14 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek és az új lakások építésére vonatkozó egyszerű bejelentések együttes s...

http://ujhazak.com