Emelkedés várható nyitásban a tőzsdén az elemző szerint

A csütörtöki emelkedés után pluszban nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint.Józsa Bence az MTI-nek küldött kommentárjában jelezte: a vezető részvények közül az OTP a technikai kép alapján nagyobb emelkedés előtt állhat, az első jelentősebb ellenállás 15 ezer forintnál található.

A Richter grafikonja ezzel szemben további esést jelezhet a szakértő szerint, első körben a 8350 forintnál lévő támasz nyújthat menedéket a jegyzésnek.

    
A Mol esetében 2350 forintnál van ellenállás, a Magyar Telekomnál pedig 420 forintnál jelentkezik a következő meghatározó ellenállás - fejtette ki. Az elemző kitért arra is, hogy a Richter kiadta a hivatalos tájékoztatást az osztalékrendről. A magyar gyógyszercég 225 forint osztalékot fizet részvényenként, június 3-a az utolsó nap, amikor még az osztalékszelvénnyel kereskedik a részvény, a kifizetéseket június 14-én kezdi meg a cég.
    

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 813,37 pontos, 1,84 százalékos emelkedéssel, 44 974,08 ponton zárt csütörtökön, a részvénypiac forgalma 13,1 milliárd forint volt. A Mol 60 forinttal, 2,73 százalékkal 2260 forintra erősödött, 2,8 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 420 forinttal, 3,00 százalékkal 14 400 forintra nőtt, forgalmuk 7,9 milliárd forintot tett ki.


A Magyar Telekom árfolyama 3,5 forinttal, 0,85 százalékkal 414,50 forintra emelkedett, forgalma 257,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 15 forinttal, 0,18 százalékkal 8385 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com