Emelkedés várható nyitáskor a tőzsdén az elemző szerint

A nemzetközi befektetői hangulat enyhült, így emelkedés várható a kereskedés nyitásakor a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán, a jó hangulat tartóssága azonban kérdéses az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában közölte, az OTP árfolyamában - a keddi csaknem 10 százalékos erősödé után - 11 ezer forintnál található a következő fontos ellenállási szint, amennyiben ezt átlépi rövid időn belül elérhető lehet a 11 800 forintos szint.

A Mol is folytatta az emelkedést, az olajészvény árfolyamában 2650 forintnál húzódik rövid távú ellenállás, míg támasz 2550 forint közelében.
    

A Richter jegyzésében a támasz 6500 forint, míg ellenállás 7 ezer forint közelében található. A Magyar Telekom grafikonján 396 és 410 forintnál húzódnak fontosabb szintek. Az elemző arra is kitért, hogy a lengyel PKO BP Securities 10 500 forintról 9200 forintra csökkentette a Richterre vonatkozó, 12 hónapos célárfolyamát, az ajánlás továbbra is vétel.  
    

Varga Zoltán hozzátette, a keddi, nem kamatmeghatározó ülésen 100 bázisponttal, 6,4 százalékra emelte a jegybanki hitelkamatokat a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. A lépéssel lehetővé tette a jegybank, hogy csütörtökön tovább emelje az egyhetes betéti kamatszintet, amely 5,35 százalékon áll. A megjelent közleményben a döntéshozók jelezték, hogy az orosz-ukrán háború eszkalálódásával erősödtek az áru- és pénzpiaci kockázatok. A tanács a kamatfolyosó kiszélesítésével bővíti a rendelkezésre álló monetáris politikai mozgásteret, ami a jelen helyzetben kulcsfontosságú.
    

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1632,21 pontos, 4,09 százalékos emelkedéssel, 41 515,50 ponton zárt kedden, a részvénypiac forgalma 40,3 milliárd forint volt. A Mol 36 forinttal, 1,38 százalékkal 2640 forintra erősödött, 5,5 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 985 forinttal, 9,84 százalékkal 11 000 forintra nőtt, forgalmuk 31,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2,5 forinttal, 0,63 százalékkal 402,50 forintra emelkedett, forgalma 447,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 150 forinttal, 2,23 százalékkal 6870 forintra erősödött, a részvények forgalma 3,0 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com