Emelkedésre számít az elemző a tőzsdén

Tovább emelkedhet a BUX-index kedden, amennyiben fennmarad a jelenleg tapasztalható, enyhén pozitív nemzetközi befektetői hangulat az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában közölte, a vezető részvények közül továbbra is az OTP-re irányulhat a legnagyobb figyelem, a bankpapírnak a 18 800 forintos szintet kellene átlépni a további emelkedéshez.
   

Hozzátette, a Mol mozgása egy szűk sávban mozog 2370 és 2430 forint között. A Richter árfolyamát a 8600 forintos szint megtartotta, amely rendkívül fontos támaszt képez, ellenállás pedig 8800 forint közelében húzódik. A Magyar Telekom jegyzése továbbra is a 430-440 forintos tartományban mozoghat. Arról is beszámolt, hogy a félévente sorra kerülő átsúlyozás miatt némileg változnak a részvények súlyai a BUX-indexben, a módosításokra szeptember 20-án kerül sor.


A vezető részvények közül az OTP súlya 43,53 százalékról 41,06 százalékra csökken, a Mol esetében 23,22 százalékról 24,64 százalékra, a Richter súlya 22,04 százalékról 23,47 százalékra emelkedik, a Magyar Telekomé pedig 4,85 százalékról 4,82 százalékra csökken. Új részvénysorozat nem kerül a BUX-indexbe, és egyetlen szereplő sem kerül ki.
    

Közölte, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) módosította az idei évi kibocsátási tervet, legfeljebb 4,5 milliárd euró értékben bocsáthat ki devizakötvényt, amelynek segítségével az uniós helyreállítási alap forrásait előlegezné meg a kormány. Ezzel hidalnák át a források beérkezésének csúszását. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 167,04 pontos, 0,32 százalékos emelkedéssel, 52 922,72 ponton zárt hétfőn, a részvénypiac forgalma 7,8 milliárd forint volt.


Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,05 százalékkal 18 710 forintra erősödött, forgalmuk 3,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2,5 forinttal, 0,58 százalékkal 431,50 forintra esett, forgalma 177,1 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 110 forinttal, 1,28 százalékkal 8700 forintra nőtt, a részvények forgalma 799,3 millió forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com