Emelkedésre számítanak az elemzők a tőzsdén

Emelkedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az MTI-nek nyilatkozó elemzők.Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: a nemzetközi részvénypiaci hangulat kedvező, a magyar részvények tovább erősödhetnek. A befektetők a délután esedékes amerikai GDP-adatokat várják. Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője kommentárjában kifejtette, hogy a magyar részvénypiac emelkedése tovább folytatódhat, miután csütörtökön kis időre 40 000 pont fölé emelkedett a BUX.

    
Hozzátette, hogy az Európai Központi Bank a várakozásoknak megfelelően változatlanul hagyta a kamatszinteket, és bejelentette az eszközvásárlási program fokozatos leépítését, januártól a jelenlegi, 60 milliárd eurós keretösszeg felével, 30 milliárd euróval fog futni a program, de időtartamát kiterjesztették jövő év szeptember végéig.


A jegybank meglehetősen optimista az eurózóna gazdasági kilátásait illetően, a piaci szereplők pozitívan értékelték, hogy csak fokozatosan fog kivonulni a piacról, és továbbra is biztosítja a szükséges likviditást. Emiatt Nyugat-Európában optimista nyitásra lehet számítani, és ez alól nem lesz kivétel a magyar piac sem.
  

Az elemző kitért arra is, hogy a vezető részvények közül az OTP új történelmi csúcsra emelkedett a csütörtöki kereskedésben, a következő szint 11 000 forintnál van, amennyiben sikerül áttörni, folytatódhat a lendületes emelkedés. Jól szerepelhet a Mol, és a Richter is, a Magyar Telekom esetében nem várnak érdemi emelkedést.
   

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 48,68 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 39 889,60 ponton zárt csütörtökön, ami új történelmi csúcs volt. A részvénypiac forgalma 11 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. A Mol 12 forinttal, 0,37 százalékkal 3252 forintra erősödött, 1,6 milliárd forintos forgalomban.


Az OTP-részvények ára nem változott 10 900 forintot ért, forgalmuk 5,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott 471 forintot ért, forgalma 471,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 15 forinttal, 0,22 százalékkal 6725 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com