Emelkedésre számítanak az elemzők a tőzsdén

Emelkedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az MTI-nek nyilatkozó piaci szereplők.Bosnyák Zsolt, a Equilor Befektetési Zrt. részvény elemzője kommentárjában kifejtette, hogy kedden jelentősen emelkedett a BUX index, a magyar piacnak sikerült "meglovagolnia" a nemzetközi piacok jó hangulatát. A szerda hajnali ázsiai optimizmus átragadhat a magyar börze papírjaira is, és folytatódhat a keddi hegymenet.

    
Az elemző szerint az OTP tesztelheti a történelmi maximumánál húzódó ellenállást, a Magyar Telekom és a Richter megpattanhat a 20 napos mozgóátlagáról, a Mol pedig tovább folytathatja araszolását felfelé a június óta tartó emelkedő trendjében. Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szintén azt emelte ki, hogy az ázsiai piacok pozitív tartományban tartózkodnak, ezt támogatja az a hír is, miszerint Donald Trump amerikai elnök kedvezően nyilatkozott a kereskedelmi háborús tárgyalásokkal kapcsolatban Kínával. Ennek köszönhetően az európai határidős indexek is pozitívan nyithatnak, ugyanakkor továbbra is téma a Brexit kérdése, az azzal kapcsolatos fejlemények mozgathatják a piacokat.
    

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 621,79 pontos, 1,58 százalékos emelkedéssel, 39 860,23 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 13,9 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége erősödött az előző napi záráshoz képest. Az OTP közelített 11 850 forintos történelmi csúcsához. A Mol 48 forinttal, 1,57 százalékkal 3110 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban.


Az OTP-részvények ára 400 forinttal, 3,54 százalékkal 11 690 forintra nőtt, forgalmuk 8,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,68 százalékkal 445 forintra emelkedett, forgalma 577 millió forint volt. A Richter-papírok 80 forinttal, 1,45 százalékkal 5450 forintra gyengültek, forgalmuk 2,4 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com