Emelkedésre számítanak az elemzők

A pozitív nemzetközi hangulatnak is köszönhetően emelkedés várható a Budapesti értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, hogy a régiós eszközökbe áramlik a pénz, így a részvénypiacon is további emelkedésre lehet számítani.

Érdemes kiemelni a Molt, amely "fontos technikai szintre", 3000 forintra esett vissza; az olajipari vállalat részvényeinek az értéke növekedhet - jegyezte meg az elemző.

    
Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője kommentárjában közölte: a BUX index emelkedéssel indíthatja a napot, de a 40 000 pontos kereskedési szint akadályozhatja a folyamatot. A kereskedést a reggeli inflációs adat is befolyásolja majd - tette hozzá. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 121,52 pontos, 0,31 százalékos emelkedéssel, 39 772,75 ponton zárt csütörtökön.


A részvénypiac forgalma 12,6 milliárd forint volt. A Mol 6 forinttal, 0,20 százalékkal 3024 forintra gyengült, 3,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények 150 forinttal, 1,39 százalékkal 10 940 forintra erősödtek, forgalmuk 4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3,50 forinttal, 0,74 százalékkal 474,50 forintra nőtt, forgalma 251 millió forint volt.     A Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,44 százalékkal 6730 forintra esett, forgalmuk 2,1 milliárd forintot ért el.
    

A BUMIX 4330,50 ponton zárt csütörtökön, ez 36,61 pontos, 0,84 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com