Emelkedésre számítanak az elemzők

Emelkedésre számítanak az elemzők a részvénypiacon a keddi tőzsdei kereskedésben.Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője az MTI-nek kedden küldött előrejelzésében kiemelte, hogy a koronavírus-járvány gyors terjedése és emiatt egyre romló gazdasági kilátások komoly pesszimista reakciót váltottak ki a tőzsdéken, ugyanakkor a kormányok és a jegybankok egyre aktívabb lépéseket tesznek, hogy fékezzék a járványt és annak recessziót generáló hatásait.

    
Az OTP árfolyama át tudta törni a 9000 forintos ellenállási szintet, a hétfői kereskedésben még alatta zárt, így kedden ismét ezzel az ellenállási szinttel küzdhet a jegyzés, támasz a 8200 forintos szinten található. Tovább emelkedhet a Mol jegyzése, miután az olaj árfolyama ismét felfele indult, 2000 forintnál található az ellenállás.

A Richter árfolyamában 5200 forintnál található a támasz, és 6000 forintnál az ellenállási szint. A Magyar Telekom jegyzése napok óta oldalazást mutat, ebben nem  várható változás, a 340-360 forintos tartományban mozoghat a jegyzése.
    

Erősödhet a forint, a hétfői kereskedés során kisebb korrekció mutatkozott a forint árfolyamában, az euró-forint jegyzése visszatért a 350-es szint közelébe. Amennyiben kitart kedden a pozitív nemzetközi hangulat, akkor tovább erősödhet a forint és a 350-es szint alatt maradhat a jegyzés, fontos ellenállási szint 360 közelében húzódik - írja Józsa Bence.
    

Saját részvény vásárlásba kezd az Opus. A társaság megbízást adott legfeljebb 3 millió darab saját részvény vásárlására, melyet áprilistól kezdve három hónapon keresztül tervez lebonyolítani. A korábbi éves időszak forgalmi adatai alapján kalkulált napi kereskedés 10 százalékában maximalizálta a megszerezhető részvények arányát - olvasható az Equilor junior elemzőjének összefoglalójában.
   

A CIB elemzése kiemelte, hogy a Fed újabb lépésekkel igyekszik biztosítani a piaci likviditást, megakadályozni a hitelezés lefagyását, és jelezte, még van muníciója, ha szükséges. A Fed-lépések a globális piacon a hangulatot hétfőn még nem, de kedden Ázsiában már javították. A napon belüli kilengések hétfőn kissé mérséklődtek, de az idegesség továbbra is megmaradt a piacon.
    

A hazai piacon a Magyar Nemzeti Bank kamatdöntésére figyelnek a befektetők, a piac nem vár kamatváltoztatást, ugyanakkor kérdés, hogy a likviditási intézkedéseken túl lesznek-e újabb lépések - írja a CIB. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 111,38 pontos, 0,36 százalékos csökkenéssel, 30 848,56 ponton zárt hétfőn.


A részvénypiac forgalma 15,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott a pénteki záráshoz képest. A Mol 29 forinttal, 1,57 százalékkal 1871 forintra erősödött, 2,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 120 forinttal, 1,35 százalékkal 8985 forintra nőtt, forgalmuk 10,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 8,50 forinttal, 2,43 százalékkal 341,50 forintra gyengült, forgalma 295,3 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 220 forinttal, 3,90 százalékkal 5420 forintra esett, a részvények forgalmuk 1,7 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com