Emelkedéssel indulhat a hét a magyar tőzsdén

Emelkedéssel indulhat a hét a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.Józsa Bence az MTI-nek hétfőn küldött kommentárjában felidézte, hogy a vezető részvények közül pénteken az OTP tovább esett, a 12 ezer forintos támaszon zárt a jegyzés. A technikai kép továbbra is a negatív korrekció folytatását sugallja és 11 398 forintnál vár támasz az árfolyamra. Az elemző szerint emelkedés esetén a 12 500 forintos szintre érdemes figyelni.


    
A Mol grafikonján a 200 napos mozgóátlag vonala a meghatározó, az emelkedés folytatásához ezt a szintet kellene átlépnie a jegyzésnek 1916 forintnál. A Richter esetében a következő támasz 6500 forintnál van. A Magyar Telekom a 360-370 forintos sávban mozoghat tovább - tette hozzá. Kitért arra is, hogy az Emberi Felhasználásra Szánt Gyógyszerkészítmények Bizottsága (CHMP) a Richter Esmya készítményének használatának korlátozását javasolja súlyos májkárosodással járó estek előfordulása miatt. Az Esmya használatát a vizsgálat lezártáig felfüggesztették. Emellett folytatta a saját részvények visszavásárlását a Mol, a pénteki kereskedés során 300 ezer darab részvényt vásárolt vissza 1879,8 forintos átlagáron.
    

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 377,72 pontos, 1,00 százalékos csökkenéssel, 37 335,10 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 16,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. A Mol ára 20 forinttal, 1,07 százalékkal 1895 forintra nőtt, 2,8 milliárd forintos forgalomban.


Az OTP-részvények árfolyama 300 forinttal, 2,44 százalékkal 12 000 forintra csökkent, forgalmuk 9,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,82 százalékkal 365 forintra esett, forgalma 240,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,75 százalékkal 6590 forintra gyengült, 3,3 milliárd forintos forgalomban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com