Emelkedéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén az elemzők szerint

Enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, hogy az amerikai piacok csütörtökön pozitív tartományban zártak, az ázsiai kereskedés pozitív képet és a nyitásban az európai határidős indexek is mérsékelt erősödést mutatnak, így a magyar tőzsdén is enyhe emelkedésre számít.

    
Török Lajos Dániel, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint is emelkedéssel indulhat a kereskedés a BÉT-en, amelyet a pozitív nemzetközi hangulat támogathat. A vezető részvények közül elsősorban az OTP mozgása lehet izgalmas, amennyiben sikerül áttörni a 12 400 forintos szintet további emelkedhet, és a 12 800 forintos szintet célozhatja meg a bankpapír árfolyama. A Molnál a 3250 forintos, míg a Richternél az 5100 forintos támaszra érdemes figyelni, ezek állíthatják meg az elmúlt napokban tapasztalt negatív korrekciót. A Magyar Telekom egyelőre nem mutat fordulós jeleket, folytatódhat a "lecsorgás" árfolyamában - tette hozzá.
    

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 73,58 pontos, 0,18 százalékos csökkenéssel, 41 000,04 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 8,1 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest. A Mol 30 forinttal, 0,91 százalékkal 3266 forintra gyengült, 1,2 milliárd forintos forgalomban.


Az OTP-részvények 10 forinttal, 0,08 százalékkal 12 380 forintra erősödtek, forgalmuk 5,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,96 százalékkal 414 forintra esett, forgalma 99,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,59 százalékkal 5130 forintra nőtt, forgalmuk 839,3 millió forintot ért el.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com