Emelkedéssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

A nemzetközi befektetői hangulat továbbra is pozitív, így a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) is optimista kezdésre számít szerdán az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője.Varga Zoltán MTI-nek küldött kommentárja szerint a vezető részvények közül továbbra is leginkább az OTP technikai képe pozitív, a következő fontos ellenállási szint 11 ezer forintnál húzódik.
A Mol árfolyama tovább csökkent, miután a múlt héten letört a 2 ezer forintos támasz, a következő érdemleges szint 1900 forintnál található. A szakértő jelezte azt is, hogy rekord alacsonyra esett a Mol finomítói marzsa májusban, és várhatóan még júniusban is átlag alatti marzsokkal lehet számolni.

    
A Richter árfolyama is lefelé korrigál, rövid távon 6600 forintnál, majd 6400 forintnál húzódnak támaszok. A Magyar Telekom jegyzése továbbra is a 380-400 forintos sávban mozoghat. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 91,70 pontos, 0,26 százalékos emelkedéssel, 35 967,41 ponton zárt kedden, a részvénypiac forgalma 16,5 milliárd forint volt.


A Mol árfolyama 54 forinttal, 2,74 százalékkal 1916 forintra csökkent, 4,8 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények 430 forinttal, 4,15 százalékkal 10 800 forintra erősödtek, forgalmuk 8,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom ára 3 forinttal, 0,76 százalékkal 396 forintra nőtt, forgalma 278,3 millió forint volt. A Richter-papírok 160 forinttal, 2,35 százalékkal 6650 forintra gyengültek, forgalmuk 2,4 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Reklámbotrányok, amelyek mellett eltörpül a Coca-Cola plakátügye

Reklámbotrányok, amelyek mellett eltörpül a Coca-Cola plakátügye

A Fanta, a Dove, a Pepsi, a Benetton és a Bud Light is felháborította a világot.

Európa 12 leggazdagabb családja

Európa 12 leggazdagabb családja

A magyar származású Soros György a 12. helyet foglalja el a listán.

Ezekkel az állásokkal lehet a legjobban keresni 2018-ban

Ezekkel az állásokkal lehet a legjobban keresni 2018-ban

Öt pálya, amivel érdemes lesz szemezni itthon.

Gyenge kezdés várható Európában

Gyenge kezdés várható Európában

Indexcsökkenésre lehet számítani pénteken az európai tőzsdék nyitásakor.

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

A száz legeredményesebb Vas megyei vállalkozás nettó árbevétele 2015-ben több mint 1116 milliárd forint volt, az előző évhez képest 17,6 százalékkal nőtt - olvasható a TOP 100 Vas című reprezentatív k...

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Év végétől valamennyi lakossági földgázfogyasztót a Főgáz szolgál ki, miután utolsó lépésként beolvadással egyesül december 30-án a Főgáz és a kizárólagos tulajdonában lévő ENKSZ Észak-Dél Regionális ...

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Az ország számára az egyik legfontosabb kérdést, a legfőbb kihívást a versenyképesség javítása jelenti a következő években - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Országgyűlés költségvetési...

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

A lakossági szemlélet formálásban elért eredmények is hozzájárultak ahhoz, hogy javult az ország környezeti állapota - hangsúlyozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter csütörtökön az Országgyűlés...

Megkötötték az adásvételi szerződést a Pápai Hús vevőjével

Megkötötték az adásvételi szerződést a Pápai Hús vevőjével

Megkötötte az adásvételi szerződést a felszámoló a Pápai Hús Csoport vagyonának értékesítésére meghirdetett pályázaton nyertes vevővel - közölte a Nemzeti Reorganizáiós Nonprofit Kft. felszámolóbiztos...

http://ujhazak.com