Emelkedéssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

Emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.Józsa Bence az MTI-nek küldött kommentárjában közölte, a magyarországi nagyvállalatok gyorsjelentései határozzák meg a hetet a BÉT-en. Hétfőn a Richter második negyedéves gyorsjelentése érkezett meg, az elemző szerint ennek következtében a vezető részvények közül a Richter árfolyamában várható intenzívebb mozgás: a 6800 forintos szint áttörése esetén 7 ezer forint felé törhet a gyógyszergyártó vállalat részvényeinek jegyzése.

    
Az OTP a múlt heti korrekciót követően hétfőn újra emelkedhet, első körben 10 500 forintig. A Mol jegyzése a pénteki kereskedésben ismét letört, a támasz 1700 forintnál található. A Magyar Telekom pedig a 370 forintos támaszt törte le, amennyiben az árfolyama nem tud visszakapaszkodni a korábbi kereskedési sávba, akkor egészen 360 forintig eshet az árfolyam.
    

Józsa Bence arról is beszámolt, hogy a Richter második negyedéves számai azt mutatják, hogy a bevételek éves alapon 14,5 százalékkal bővültek, amelyet egy egyszeri, 8 milliárd forintos mérföldkőbevétel dobott meg. A Richter az után vált jogosult a kifizetésre, hogy a Vraylar gyógyszer értékesítése az Egyesült Államokban meghaladta az 1 milliárd dollárt az elmúlt 12 hónap során. A főbb gyógyszerek értékesítése a vártnak megfelelően alakult, az adózott eredmény 84 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A vártnál jobb eredmények miatt jó esély van arra, hogy a vezetőség megemeli az idei évre kiadott eredményprognózisát.
    

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 105,50 pontos, 0,30 százalékos csökkenéssel, 34 691,74 ponton zárt pénteken, a részvénypiac forgalma 12,2 milliárd forint volt. A Mol 88 forinttal, 4,88 százalékkal 1717 forintra csökkent, 2,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,39 százalékkal 10 390 forintra erősödött, forgalmuk 5,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,27 százalékkal 368 forintra esett, forgalma 108,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 165 forinttal, 2,50 százalékkal 6775 forintra nőtt, a részvények forgalma 3,7 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com