Emelkedéssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

A nemzetközi befektetői hangulat enyhülésével a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) is emelkedéssel indulhat a kereskedés kedden az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában közölte, a vezető részvények közül az OTP grafikonján 10 500 forintnál húzódik rövid távú támasz, míg 11 ezer forintnál erős ellenállási szint. A Mol árfolyama megkapaszkodott a 2980-3000 forintos támasz-zónánál, de hétfőn tovább csökkent az Ural és a Brent típusú kőolaj közötti árkülönbség, amely negatív lehet az árfolyamra nézve, ellenállás 3100 forintnál húzódik.
    

Hozzátette, a Richter újabb támaszt tört le, így a 6800 forint közelében húzódó szint már ellenállás, a következő támasz pedig 6500 forintnál található. A Magyar Telekom szerdán vásárolható meg utoljára osztalékszelvénnyel, az elemző szerint jelenleg a 390-400 forintos tartományra érdemes figyelni. Varga Zoltán arra is kitért, hogy kedden délután tart kamatdöntő ülést az Magyar Nemzeti Bank, várakozása szerint újabb 100 bázispontos kamatemelés jöhet 5,4 százalékra, majd csütörtökön az egyhetes betéti kamatszint 30 bázisponttal emelkedhet 6,45 százalékra.
    

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 896,27 pontos, 2,08 százalékos csökkenéssel, 42 280,37 ponton zárt hétfőn, a részvénypiac forgalma 8,6 milliárd forint volt. A Mol árfolyama 50 forinttal, 1,63 százalékkal 3010 forintra csökkent, 2,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 300 forinttal, 2,75 százalékkal 10 590 forintra esett, forgalmuk 4,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2,5 forinttal, 0,64 százalékkal 391,50 forintra erősödött, forgalma 201,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 185 forinttal, 2,69 százalékkal 6690 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com