Emelkedéssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

A javuló nemzetközi befektetői hangulat, illetve az uniós megállapodás miatt pozitív tartományban nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX-index kedden - írta Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában.Kiemelte: amennyiben az index vissza tud kapaszkodni 44 ezer pont fölé, a rövid távú technikai kép kedvezővé válhat. A vezető részvények közül az OTP-nél 10 ezer forintnál húzódik fontos szint, alatta csak 9600 forint közelében található meghatározó támasz - jegyezte meg.
    

Emlékeztetett, hogy a Mol árfolyama 2600 forint alatt zárt, amelynek tartós letörése esetén a részvény a 2500 forint felé veheti az irányt, de a pozitív korrekció sem kizárt. Az elemző felidézte: a Richter nem tudta elérni a 8800 forintot, amely továbbra is fontos ellenállást jelent, míg támasz 8500 forintnál húzódik. A Magyar Telekom árfolyamgrafikonján 324 forintnál található fontos rövid távú támasz, míg 330 forintnál ellenállás - tette hozzá.
    

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 231,47 pontos, 0,52 százalékos csökkenéssel, 43 950,53 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 4,9 milliárd forint. A Mol 20 forinttal, 0,77 százalékkal, 2580 forintra csökkent, 711,7 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,20 százalékkal, 9980 forintra esett, forgalmuk 2,5 milliárd forintot tett ki. A Richter-papírok árfolyama 90 forinttal, 1,02 százalékkal, 8710 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el. A Magyar Telekom árfolyama 1,5 forinttal, 0,46 százalékkal, 326 forintra erősödött, forgalma 191,1 millió forint volt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com