Emelkedéssel indulhat a kereskedés

Emelkedéssel indulhat a kereskedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, hogy az ázsiai piacok kisebb pluszban tartózkodnak, nagy vételi erő nem látható a kínai-amerikai kereskedelmi háborús feszültségek miatt, ugyanakkor a pénteki eladások után kisebb visszapattanás rajzolódik ki, és ugyanez tükröződik a határidős indexeken is, így a magyar tőzsdén is enyhe emelkedés lehet.

    
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint is enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés hétfőn. Hozzátette, hogy a vezető részvények közül a múlt pénteken hajnalban közzétett negyedéves jelentés hatására jelentős emelkedéssel zárt pénteken az OTP árfolyama, azonban egyelőre a 12 700-12 800 forintos ellenállási tartományt nem tudta áttörni, így ezzel hétfőn ismét próbálkozhat majd a pozitívnak mondható nemzetközi befektetői hangulat miatt.
    

Az elemző szerint a Mol piacán továbbra is a 3000 forintos szintre érdemes figyelni, mivel annak sikeres áttörése esetén nagyobb tér nyílhat az emelkedés előtt. A Richter árfolyama meghatározó támaszt tört le 5000 forintnál, így a technikai képe negatív, a következő napokban is folytatódhat a csökkenés. A Magyar Telekom jegyzése is csökkent, a következő fontos támasz 405-410 forint között húzódik.
    

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 226,04 pontos, 0,56 százalékos emelkedéssel, 40 615,42 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 14,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott a pénteki záráshoz képest. A Mol 2 forinttal, 0,07 százalékkal 2984 forintra erősödött, 858,5 millió forintos forgalomban.


Az OTP-részvények ára 320 forinttal, 2,60 százalékkal 12 650 forintra nőtt, forgalmuk 11,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 9 forinttal, 2,11 százalékkal 418 forintra csökkent, forgalma 125,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 66 forinttal, 1,33 százalékkal 4900 forintra esett, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com