Emelkedéssel, iránykereséssel nyithat a tőzsde a szakértők szerint

Emelkedésre, iránykeresésre számítanak szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint emelkedés látható a határidős távol-keleti piacokon, mégis inkább iránykeresésre számít a magyar piacnyitásban, majd később a nemzetközi hangulat határozza meg a kereskedést. Hozzátette: kedden a budapesti tőzsde lemaradó volt a nyugat-európai hangulathoz képest, ezt szerdán behozhatja. A makronaptár alapján nem várható délelőtt jelentős adat - jelezte.

    
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén, miután szerdán - a kedvező nemzetközi befektetői hangulat ellenére - jelentősnek mondható mínuszban zárt a BUX. A vezető részvények közül az OTP továbbra is a 11 200-11 850 forintos sávban oldalazhat, a Mol piacán a keddi esés után 3 200 forint közelében már kedvező vételi lehetőség adódhat. A Richter-részvények esetében 5 500 forint közelében húzódik fontos támasz, míg a Magyar Telekom egyelőre emelkedő trendben marad, de láthatóan elfáradt a papír, itt további oldalazásra számít az elemző.
    

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 382,58 pontos, 0,94 százalékos csökkenéssel, 40 474,39 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 8,7 milliárd forint volt. A Mol árfolyama 70 forinttal, 2,12 százalékkal, 3232 forintra csökkent, 1,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,09 százalékkal, 11 360 forintra esett, forgalmuk 2,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 1 forinttal, 0,21 százalékkal, 469 forintra erősödött, forgalma 239,5 millió forint volt. A Richter-papírok 75 forinttal, 1,28 százalékkal, 5800 forintra gyengültek, forgalmuk 1,2 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com