Emelkedéssel nyithat a BUX

Emelkedéssel kezdhet pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX - írta az MTI-nek küldött előrejelzésében az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.Varga Zoltán szerint a zárást egyelőre nem lehet megbecsülni, az is lehet, hogy addigra a BUX ismét 40 ezer pont alá kerül. Az OTP 10 600 forintig erősödhet, a Mol pedig 2740 forintig, bár az üzemanyag-ellátási zavarokról szóló hírek gyengíthetik a részvényeit. A Richter árfolyama 8000 forint köré csökkenhet, ha folytatódik a gyengülés, míg a Magyar Telekom 310 és 324 forint között fejezheti be a hetet.  


Csütörtökön a BUX 240,68 pontos, 0,54 százalékos csökkenéssel, 44 037,15 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 9,3 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. A Mol 46 forinttal, 1,77 százalékkal 2652 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 140 forinttal, 1,33 százalékkal 10 350 forintra csökkent, forgalmuk 6,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,31 százalékkal 319 forintra nőtt, forgalma 32,3 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 160 forinttal, 1,95 százalékkal 8060 forintra esett, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com