Emelkedéssel nyithat a magyar tőzsde az elemző szerint

Emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.Török Lajos az MTI-nek küldött kommentárjában közölte, az OTP, amely kedden történelmi csúcson zárt, csütörtökön célba veheti a 13 800 forintnál húzódó ellenállást, alulról pedig a 13 200 forintnál található az árfolyam támasza. A Mol-nál a 2900-2950 forint közötti sávot érdemes figyelni, míg a Richter emelkedés esetén 5300 forintig ellenállás nélkül nőhet, alulról pedig az 5200 forintnál húzódó támasz foghatja meg a csökkenést. A Telekom a 445-455 forint közötti sávban ellenállás és támasz nélkül mozoghat.

    
Török Lajos arról is beszámolt, hogy hamis viszontbiztosítások miatt nagyot bukhat a CIG Pannónia. A cég 100 százalékos tulajdonában álló EMABIT 2014 óta műveli olasz határon átnyúló biztosítási tevékenységét, amelyre vonatkozóan 319 millió euró erejéig vélt viszontbiztosítási szerződéssel rendelkezett. Az African Revel kötött szerződésről azonban kiderült, hogy hamisítvány. Az idei évre vonatkozóan a nem fedezett biztosításokból származó veszteségeket szeptember 25-én a CIG 670 millió forintra becsülte, a harmadik negyedévi mérlegkészítéskor fennálló információk alapján a veszteség becsült értéke 525 millió forintra csökkent. Az események hatására tőkeemelésre lesz szükség az EMABIT-ban. A vállalat a csalás miatt feljelentést tett.
    

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 611,37 pontos, 1,48 százalékos emelkedéssel, 41 845,95 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 14,8 milliárd forint volt. A Mol 54 forinttal, 1,89 százalékkal 2914 forintra erősödött, 2,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 170 forinttal, 1,27 százalékkal 13 540 forintra nőtt, forgalmuk 9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3,50 forinttal, 0,78 százalékkal 451,50 forintra emelkedett, forgalma 284,8 millió forint volt. A Richter-papírok ára 85 forinttal, 1,66 százalékkal 5220 forintra nőtt, forgalmuk 2,6 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com