Emelkedéssel nyithatnak a főbb európai piacok

Enyhe emelkedéssel nyithatnak pénteken a főbb nyugat-európai tőzsdék. A CNBC által megkérdezett elemzők szerint a londoni FTSE-100 index 7 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 15 ponttal, a párizsi CAC-40 index 5 ponttal növekedhet a nyitásban. Európában kevés makroadat várható. Az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató délelőtt teszi közzé az euróövezet magánszektorának márciusi teljesítményét tükröző beszerzésimenedzser-indexek előzetes értékeit. Elemzők enyhe visszaesésre számítanak a robusztus februári növekedéshez képest.


A meghatározó esemény azonban továbbra is az Egyesült Államokban játszódik.

A befektetők körében bizonytalanság uralkodik, miután az új amerikai egészségbiztosítási törvényről való szavazást elhalasztották csütörtökön a képviselőházban, mert a republikánus párt nem tudta biztosítani az elfogadáshoz szükséges többséget.


Úgy tudni, hogy legalább 30 republikánus honatya nem hajlandó igennel voksolni az Obamacare néven ismert egészségbiztosítási törvényt felváltó jogszabályra, miközben legfeljebb 21 kiszavazó lehet, vagy elbukik a javaslat. A piacok lakmuszpapírként tekintenek a szavazásra, amely azt jelzi, hogy Donald Trump elnök képes-e együttműködni a kongresszus tagjaival és képes-e érvényesíteni akaratát elképzeléseinek megvalósításában.


Trump elnök felszólította a képviselőket, hogy pénteken mindenképpen tartsák meg a szavazást, legyen bármi is a kimenetele. Egyúttal jelezte, hogy ha a képviselőház nem fogadja el az új egészségbiztosítási törvényt, akkor érvényben hagyja az Obamacare-t, és helyette olyan gazdasági kérdésekre összpontosít, mint az adócsökkentések és az infrastrukturális beruházások.


Ázsiában és a csendes-óceáni térségben pénteken vegyesen teljesítettek a vezető tőzsdeindexek. Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,97 százalékkal 19 270,50 pontra, az irányadó ausztráliai index, az S&P/ASX 200 pedig 0,80 százalékkal, 5753,55 ponton nőtt. A dél-koreai Kospi 0,17 százalékos mínuszban zárt, míg a szingapúri STI-index 0,53 százalékos, a vezető sanghaji index 0,63 százalékos, a hongkongi Hang Seng pedig 0,14 százalékos nyereségben közelített a záráshoz.


A kőolaj ára emelkedik, részben annak köszönhetően, hogy csökkent az Egyesült Államokba irányuló szaúd-arábiai olajexport, de a túlkínálattal küzdő piacok így is nyomás alatt maradtak. Közép-európai idő szerint reggel nyolc órakor az észak-tengeri Brent májusi szállításra hordónként (159 liter) 50,60 dollárba került, 4 centes, 0,08 százalékos pluszban jegyezték az ázsiai kereskedésben. A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate amerikai könnyűolajfajta ára májusi szállításra hordónként 10 centtel, 0,21 százalékkal, 47,80 dollárra nőtt.


Csütörtökön emelkedéssel zártak a nyugat-európai tőzsdék. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,22 százalékkal 7340,71 pontra, a frankfurti DAX-index 1,14 százalékkal 12 039,68 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,76 százalékkal 5032,76 pontra nőtt. A pán-európai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,85 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index 0,75 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,90 százalékkal emelkedett.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com