Emelkedéssel nyithatnak a főbb európai piacok

Emelkedéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok szerdán.Elemzők szerint a londoni FTSE-100 index 31 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 59 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 21 ponttal kúszhat feljebb a nyitásban. Több piacbefolyásoló hatású makroadat is várható szerdán. Az Európai Unió statisztikai hivatala délelőtt hozza nyilvánosságra a negyedik negyedéves gazdasági növekedés, valamint az ipari termelés decemberi adatait. A nap leginkább várt eseménye azonban délután fél háromkor lesz, amikor az Egyesült Államokban közzéteszik a fogyasztói árak januári alakulását tükröző adatokat.

    
Ha a várakozásoknál erősebben emelkedtek a fogyasztói árak, az felkorbácsolhatja az aggodalmakat a növekvő infláció miatt, mivel a pénzromlás ütemének gyorsulása meredekebb kamatpályát eredményezhet.

Éppen az inflációs aggodalmak felerősödése indította el február 2-án a világ részvénypiacain átsöprő eladási hullámot, amelynek következtében a január végén elért csúcsokhoz képest tíz százalék körüli mértékben csökkentek az irányadó indexek.
    

Az európai tőzsdenyitás előtt tette közzé gyorsjelentését a Crédit Suisse, Svájc második legnagyobb bankja, amely az amerikai adótörvények változása miatt 983 millió frankos veszteséget volt kénytelen elkönyvelni a tavalyi évre. A Crédit Agricole francia bank viszont negyedik negyedéves nyereségének 33 százalékos emelkedéséről számolt be, a ThyssenKrupp német ipari és technológiai csoport üzemi eredménye pedig ugyancsak több mint harmadával ugrott meg.
    

Ázsia és a csendes-óceáni térség tőzsdéin vegyesen teljesítettek az irányadó indexek szerdán, jóllehet a New York-i tőzsde előző nap enyhe nyereségben tudott zárni. Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,48 százalékos veszteségben fejezte be a kereskedést, főleg az exportorientált vállalatok árfolyama csökkent a jen dollárhoz viszonyított erősödése miatt. A dél-koreai Kospi 1,11 százalékos nyereségben, az irányadó ausztráliai index, az S&P/ASX 200 viszont 0,25 százalékos mínuszban zárt. A vezető sanghaji index 0,46 százalékos pluszban zárt, a hongkongi Hang Seng pedig 1,76 százalékos pluszban állt a zárás előtt.
   

A nyugat-európai tőzsdék kedden csökkenéssel zártak. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,13 százalékkal, 7168,01 pontra, a frankfurti DAX-index 0,70 százalékkal, 12 196,50 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,60 százalékkal, 5109,24 pontra süllyedt. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 és az FTSE Eurofirst 300 index egyaránt 0,63 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,72 százalékkal csökkent.
    

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára egymással ellentétesen mozgott szerda reggel. A legközelebbi, áprilisi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,02 százalékos nyereségben, 62,73 dolláron, míg a márciusi szállítású WTI 0,17 százalékos mínuszban, 59,09 dolláron forgott nyolc óra körül.
    

A kriptodevizák árfolyama emelkedik. Az egyik széles körben elfogadott bitcoin árfolyamindex, a Coindesk indexe - amely a legnagyobb kereskedési platformok jegyzéseinek átlagát mutatja - 8834,03 dolláron, 3,69 százalékos nyereségben állt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com