Emelkedéssel nyithatnak a főbb európai piacok

Emelkedéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok pénteken, miután a befektetőket megnyugtatta, hogy Észak-Korea visszafogottan reagált Donald Trump amerikai elnöknek a júniusi csúcstalálkozó lemondásáról hozott döntésére.A CNBC által megkérdezett elemzők szerint a londoni FTSE-100 index 31 pontos, a frankfurti DAX-30 index 76 pontos, a párizsi CAC-40 index pedig 30 pontos nyereségben nyithat. Donald Trump amerikai elnök csütörtökön közölte, hogy lemondta a június 12-re Szingapúrba tervezett találkozóját Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel.

Döntését azzal a "borzasztó dühvel és nyílt ellenségességgel" indokolta, amely szerinte az észak-koreai vezető legutóbbi nyilatkozatából sugárzott.

   
Kim Kje Gvan észak-koreai külügyminiszter-helyettes közölte: Phenjan továbbra is hajlandó "bármikor, bármilyen formátumban" az Egyesült Államokkal fennálló vitás kérdések rendezésére. Ázsia és a csendes-óceáni térség legfontosabb tőzsdéin kicsit zaklatott volt a hangulat, de pániknak nyoma sem volt. Elemzők szerint a befektetők már hozzászoktak Trump elnök tárgyalási stílusához, hogy előbb drasztikus felhívásokat tesz közzé, majd megköti a kompromisszumokat, és ehhez hasonlóan viselkedik az észak-koreai vezető is.
    

New Yorkban csütörtökön a Dow Jones ipari átlag 0,30 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,20, a Nasdaq Composite pedig 0,02 százalékos veszteségben fejezte be a kereskedést. Tokióban viszont a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,12 százalékos pluszban, míg az irányadó ausztráliai index, az S&P/ASX 200 0,07 százalékos mínuszban zárt pénteken. A dél-koreai Kospi 0,30 százalékos, a vezető sanghaji index 0,50 százalékos, a hongkongi Hang Seng pedig 0,49 százalékos veszteségben állt a kereskedés végének közeledtével.
    

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken annak nyomán, hogy Oroszország jelezte, fokozatosan növelheti kitermelését, ha az olajpiacon kialakul a kereslet és kínálat egyensúlya. Péntek reggel nyolc óra körül a legközelebbi, júliusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,37 százalékos mínuszban, 78,50 dolláron, a WTI pedig 0,34 százalékos veszteségben, 70,47 dolláron forgott.
   

Csütörtökön csökkenéssel zártak a főbb európai tőzsdeindexek. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,92 százalékkal, 7716,74 pontra, a frankfurti DAX-index 0,94 százalékkal, 12 855,09 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,31 százalékkal, 5548,45 pontra esett. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,52 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index 0,68 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 mutató pedig 0,52 százalékkal csökkent.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com