Emelkedéssel nyithatnak a főbb európai részvénypiacok

Enyhe emelkedéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvényindexek szerdán az amerikai-kínai kapcsolatok éleződésének és a gazdaság fellendülését övező remények fogyatkozásának dacára.Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 11 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 34 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 9 ponttal kapaszkodhat feljebb a nyitásban.

    
Ázsiában és a csendes-óceáni térségben vegyesen alakult a kereskedés szerdán, miután a sajtóban olyan értesülések láttak napvilágot, hogy az Egyesült Államok és Kína főtárgyalói augusztus 15-én videókonferencián értékelik a januárban aláírt kétoldalú kereskedelmi részmegállapodás megvalósítását. A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) közép-európai idő szerint reggel nyolc óra körül 0,51 százalékos pluszban, 563,12 ponton állt.
    

Tokióban 0,31 százalékos, Sydneyben pedig 0,62 százalékos mínuszban zárt a tőzsde. Szöulban viszont 1,21 százalékos pluszban állt az irányadó mutató záráshoz közeledve. Sanghajban 0,10 százalékos mínuszt, míg Sencsenben 0,31 százalékos, Hongkongban 0,45 százalékos, Mumbaiban pedig 0,42 százalékos pluszt mutatott a vezető tőzsdeindex nyolc óra körül.
    

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára egymással ellentétesen mozog. Az októberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,05 százalékos pluszban, 44,45 dolláron, a szeptemberi szállítású WTI viszont 0,10 százalékos mínuszban, 41,66 dolláron forgott közép-európai idő szerint szerda reggel nyolc óra körül.
    

Az arany ára újabb történelmi csúcsokat döntött meg, bőven 2000 dollár fölött áll a dollár gyengülésének és a további gazdaságösztönző intézkedéseket valószínűsítő várakozásoknak köszönhetően. Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,21 százalékkal, 2022,38 dollárra, a decemberi szállítású aranyé pedig 0,88 százalékkal 2038,80 dollárra emelkedett a New York-i árupiacon, de napi csúcsán 2048,60 dolláron is járt.
    

Kedden vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek. A frankfurti DAX-index 0,36 százalékos mínuszban, míg a londoni FTSE-100 mutató 0,05 százalékos, a párizsi CAC-40 index 0,28 százalékos, a milánói FTSE MIB 1,21 százalékos, a madridi IBEX pedig 0,67 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,07 százalékos, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,10 százalékkal csökkent, de az euróövezeti EuroStoxx50 0,19 százalékkal emelkedett.
    

New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,62 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,36 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,35 százalékos pluszban zárt kedden.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com