Emelkedéssel nyitottak a főbb európai piacok

Emelkedéssel nyitottak pénteken a vezető európai értéktőzsdék.tozsdeA londoni FTSE-100 index 0,06 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,29 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,21 százalékos növekedéssel indította a kereskedést. Hat perccel később az FTSE 100 0,07 százalékos, a DAX 0,38 százalékos, a CAC-40 pedig 0,38 százalékos pluszban állt.

Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,13 százalékkal emelkedett nyitáskor. A kőolaj világpiaci ára csökken. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj decemberi szállításra hordónként (159 liter) 48,45 dollárba került péntek délelőtt kilenc óra körül, 35 centtel, 0,73 százalékkal esett az ára az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében.

A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára decemberi szállításra hordónként 38 centtel, 0,83 százalékkal, 45,68 dollárra csökkent. Az euró árfolyama 0,06 százalékkal 1,0984 dollárra emelkedett a nemzetközi bankközi devizapiacon. Az eddigi kereskedésben az euró legalacsonyabb árfolyama 1,0965, a legmagasabb pedig 1,1018 dollár volt.

Csütörtökön veszteséges volt a kereskedés az európai tőzsdéken. A DAX-index 0,29 százalékkal 10 800,84 pontra, az FTSE-100 index 0,65 százalékkal 6395,80 pontra, a CAC-40 pedig 0,10 százalékkal 4885,82 pontra csökkent. Az euróövezeti gyűjtőindexek közül az EuroStoxx50 0,23 százalékkal 3413,39 pontra, a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSE Eurofirst 300 indexe pedig 0,04 százalékkal 1484,28 pontra süllyedt.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com