Emelkedéssel nyitottak a főbb európai piacok

Emelkedéssel indult a kereskedés a vezető nyugat-európai értéktőzsdéken szerdán.A piaci szereplők immár azt mérlegelik, hogy mi várható azután, hogy a várakozásokkal összhangban kedd este hatalmas többséggel utasította el a londoni alsóház a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét tartalmazó megállapodást.

    
A londoni tőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,22 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,35 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,53 százalékos pluszban nyitott. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,47 százalékkal emelkedett. A kereskedés első pár perce után enyhe mínuszra váltott London, de a többi nagy tőzsdén kitart a derűlátó hangulat.
    

Az eurót 1,1408 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon szerda reggel kilenc órakor, napi szinten 0,08 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz. Az angol font árfolyama 0,26 százalékkal 1,1293 euróra, illetve 0,22 százalékkal 1,2887 dollárra erősödött. A Brexit-megállapodás ellen 432 képviselő szavazott, vagyis az alsóház 230 fős többséggel vetette el az Európai Unióval kötött alkut. Theresa May konzervatív párti miniszterelnök nem kíván lemondani, viszont az ellenzéki Munkáspárt bizalmatlansági indítványt terjesztett be a kormány ellen, és ezt az alsóház már szerdán tárgyalja is.
    

Londoni elemzői vélemények szerint még mindig annak van a legnagyobb esélye, hogy a kilépési megállapodást valamilyen formában a parlament később elfogadja. Mindazonáltal vannak olyan aggodalmak, hogy politikai zűrzavarba torkollhat az ügy, és végül a legrosszabb forgatókönyv, a rendezetlen kiválás valósul meg.
    

Adrian Paul, a Goldman Sachs, a második legnagyobb amerikai bankcsoport Európára szakosodott közgazdásza egyik feljegyzésében rámutatott, hogy a parlamenti szavazás végkimenetele kissé valószínűbbé tett egy "puhább, későbbi Brexitet", mi több, azt, hogy Nagy-Britannia mégsem lép ki az unióból. "Tovább csökkent a rendezetlen kiválás kockázata" - írta Adrian Paul, hozzátéve, hogy a Goldman Sachs fenntartja azt az alapforgatókönyvét, miszerint végül a kedden leszavazott dokumentumhoz hasonló tartalmú megállapodást fogad el a brit képviselőház.
    

Enyhén emelkedett szerda délelőtt a globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára. A márciusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,26 százalékos pluszban, 60,80 dolláron, a februári szállítású WTI pedig 0,23 százalékos nyereségben, 52,23 dolláron forgott kilenc órakor.
    

Kedden emelkedéssel zártak a főbb európai tőzsdeindexek. A londoni FTSE-100 index 0,58 százalékkal, 6895,02 pontra, a frankfurti DAX-index 0,33 százalékkal, 10 891,79 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,49 százalékkal, 4786,17 pontra kúszott fel. A páneurópai mutatók közül a Stoxx Europe 600 0,34 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,47 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 mutató 0,42 százalékkal ment feljebb.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com