Emelkedéssel nyitottak a főbb európai piacok

Emelkedéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek szerdán.A londoni tőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,09 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,85 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,69 százalékos pluszban nyitott.

    
Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,77 százalékkal emelkedett a nyitásban. Az eurót 1,1221 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon szerda délelőtt kilenc órakor, az előző napi záráshoz képest 0,17 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz. A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára szerdán már a negyedik egymást követő napon emelkedett és közel öthavi csúcson is járt a kínálat szűkülésének hatására.  
    

A júniusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,59 százalékos pluszban, 69,78 dolláron, a májusi szállítású WTI pedig 0,37 százalékos nyereségben, 62,81 dolláron forgott délelőtt kilenc órakor. A Brentet eddigi napi csúcsán 69,93 dolláron, a WTI-t pedig 62,91 dolláron jegyezték. Kedden emelkedéssel zártak a főbb európai tőzsdék.


A londoni FTSE-100 index 1,01 százalékkal, 7391,12 pontra, a frankfurti DAX-index 0,61 százalékkal, 11 751,90 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,33 százalékkal, 5423,47 pontra nőtt. A páneurópai mutatók közül a Stoxx Europe 600 0,35 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,40 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 mutató 0,35 százalékkal kúszott feljebb.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com