Emelkedéssel nyitottak a New York-i indexek

Enyhe emelkedéssel nyitottak a főbb indexek a New York-i tőzsdén hétfőn, a befektetők derűlátóbban ítélik meg a Donald Trump elnök nevével fémjelzett adóreformot.A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,02 százalékkal, az S&P 500-as mutató 0,05 százalékkal, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,10 százalékkal nőtt a kereskedés indításakor.

    
A nyugat-európai értéktőzsdéken London kivételével nyereséges a kereskedés: délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,31 százalékos mínuszban, míg a frankfurti DAX-30 index 0,10 százalékos, a párizsi CAC-40 0,02 százalékos, a madridi IBEX-35 pedig 0,69 százalékos pluszban állt. A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1732 dollárt adtak, stagnált az árfolyam. A japán jenhez képest 0,07 százalékkal erősödött a dollár, 112,70 jenen forgott.
   

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára a határidős jegyzésekben emelkedik. A legközelebbi, decemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónkénti ára 0,13 százalékkal 55,69 dollárra, a novemberi szállítású WTI-é pedig 0,75 százalékkal 49,66 dollárra nőtt.
    

Pénteken vegyesen zártak a New York-i tőzsdeindexek. A Dow Jones 0,01 százalékkal, 22 773,67 pontra, a Standard & Poor's 500-as mutató pedig 0,11 százalékkal, 2549,33 pontra csúszott le, míg a Nasdaq Composite mutatója 0,07 százalékkal, 6590,18 pontra nőtt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com