Emelkedéssel nyitottak a New York-i indexek

Enyhe emelkedéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei kedden, az árfolyamokat felfelé húzta az olajárak emelkedése, valamint azok az engedmények, amelyeknek köszönhetően az amerikai-kínai kereskedelmi viszály újabb fejezeteként elrendelt pótvámok a vártnál kevesebb kárt tudnak majd okozni.A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,05 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,09 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig ugyancsak 0,09 százalékos pluszban indította a kereskedést. A kereskedés első félórája után a Dow Jones 0,28 százalékos, az S&P 500-s 0,31 százalékos, a Nasdaq Composite pedig 0,63 százalékos nyereségben állt.

    
Donald Trump amerikai elnök hétfőn bejelentette, hogy szeptember 24-től kezdve mintegy 200 milliárd dollár értékű kínai terméket az év végéig 10 százalékos, januártól pedig 25 százalékos pótvámmal sújt. Az újabb árucikkek listájáról azonban a Fehér Ház kihúzott nagyjából háromszázat, köztük okosórákat, vegyi anyagokat, etetőszékeket vagy éppen biciklis bukósisakokat.
    

A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken is emelkednek az indexek. Kedden fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,13 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 0,14 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,11 százalékos pluszban állt. A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1711 dollárt adtak, 0,23 százalékkal gyengült az amerikai deviza. A japán jenhez képest azonban 0,31 százalékkal erősödött a dollár, 112,23 jenen forgott.
    

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) jelentősen drágult. A legközelebbi, novemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 1,65 százalékos nyereségben, 79,34 dolláron, a WTI pedig 1,85 százalékos pluszban, 69,95 dolláron forgott.
    

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára decemberi szállításra 0,10 százalékkal, 1207,00 dollárra nőtt. Hétfőn csökkenéssel zártak a New York-i indexek. A Dow Jones 0,35 százalékkal, 26 062,12 pontra, az S&P 500-as mutató 0,56 százalékkal, 2888,80 pontra, míg a Nasdaq Composite mutatója 1,43 százalékkal, 7895,79 pontra esett.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com