Emelkedéssel nyitottak a New York-i indexek

Jelentős emelkedéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei csütörtökön, az S &P 500 és a Dow Jones Industrials egyaránt történelmi csúcson indította a napot.A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,33 százalékkal, 29 388,58 pontra, az S&P 500-as mutató pedig 0,31 százalékkal, 3344,92 pontra nőtt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,34 százalékkal, 9540,98 pontra emelkedett a nyitásban.

    
Javította a kockázatvállalási hangulatot, hogy Kína bejelentette, felére csökkenti egyes amerikai termékek pótvámját.

Az intézkedés február 14-én lép életbe, és arra a mintegy 75 milliárd dollár értékű amerikai árucikkre vonatkozik, amelyekre 2019. szeptember 1-étől vetettek ki 5, illetve 10 százalékos büntetővámot. Egy sor kedvező amerikai makroadat ugyancsak hozzájárult ahhoz, hogy enyhültek a Kínában terjedő tüdőgyulladás-járvány gazdasági hatásai miatti aggodalmak.
    

A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken is emelkednek a mutatók. Csütörtök délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,28 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 0,64 százalékos, a párizsi CAC-40 0,68 százalékos, az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül pedig az EuroStoxx50 0,59 százalékos pluszban állt.
    

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,0996 dollárt adtak, 0,05 százalékkal erősödött az amerikai fizetőeszköz. A jenhez képest 0,08 százalékkal drágult a dollár, 109,89 jenen forgott. A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken.
    

Az áprilisi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 1,07 százalékos mínuszban, 54,69 dolláron, a márciusi szállítású WTI pedig 0,18 százalékos veszteségben, 50,66 dolláron forgott fél négykor. A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára áprilisi szállításra 0,32 százalékkal, 1567,85 dollárra kúszott fel.
    

Szerdán emelkedéssel zártak a New York-i tőzsdeindexek. A Dow Jones 1,68 százalékkal, 29 290,85 pontra, az S&P 500-as mutató 1,13 százalékkal, 3334,69 pontra, a Nasdaq Composite mutatója pedig 0,43 százalékkal, 9508,68 pontra nőtt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com